"Szép ünnep, újra itt vagy! Annyiszor Láttunk már téged jó és mostoha Időkben! Mégis drága vagy nekünk, Mint a tavaszt, nem unjuk meg soha!" Az idén március 14-én, csütörtökön ünnepeltük az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 165. évfordulóját. 9.30-ra vártuk az AULA-ba a kollégákat és azon hallgatókat, akiknek aznap reggel órájuk volt.
A műsor kezdete igen korai időpontra került, hogy a központi ünnepségre is átérhessenek az érdeklődők.
Sajnos – szokás szerint – pár beteg miatt nem volt teljes a szereplőgárda, így pici módosításokkal adtuk elő a "Szép ünnep, újra itt vagy!" című műsorunkat, amelyhez az idézet az idén Ábrányi Emil költőtől került kiválasztásra. A versek és dalok szinte mindegyike a 19. századi költők műveiből kerültek ki. A mintegy 30 perces műsorban ismét volt vers, ének, és tánc is.
Úgy érezzük, hogy sikeres volt ez a megemlékezés is, amelyre ismét széles körből, több évfolyamról és szakról jöttek össze a szereplők: Bozi András, Darabos Balázs, Gintner Domonkos, Kerényi Gergő, Kertész Réka, Kiss Annamária, Kovács Dorina, Latinovics Ádám, Szijártó Mátyás, Szőnyi Patrícia).
Nemerkényi Krisztina (a műsor összeállítója, a TF műhely elnöke)
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001