November végén állhat rektor a TF élére
2014. szeptember 4.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Egyelőre csak a férfi kézilabda válogatott éléről távozó Mocsai Lajos szándéka ismert, de valószínű, hogy a "pályamódosításra" készülő neves szakember mellett mások is megpályázzák majd az újra önálló út előtt álló Testnevelési Egyetem rektori székét - véli Dr. Sterbenz Tamás egyetemi docens, a TF Sportmenedzsment és Rekreáció Tanszékének vezetője, akit az átalakulás időszakára ideiglenesen az intézmény vezetésével bíztak meg. Mint ismeretes, a hazai közoktatás patinás intézménye eddig a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karaként tagozódott be a felsőfokú képzés és továbbképzés országos rendszerébe.

"Meglepetésként ért, ugyanakkor büszkeséggel töltött el az új megbízatásom, amely az átmenet időszakára szól, de így is a legjobb tudásom szerint szeretnék a kihívásnak megfelelni. Az elkövetkező hónapokban velem együtt a korábbi Kari Tanácsból átalakult előkészítő testület feladata az új helyzet kezelése, amelynek eredményessége kulcskérdés lehet a jövő szempontjából – nyilatkozta Dr. Sterbenz Tamás a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának, leszögezve, hogy nem áll szándékában kandidálni a rektori tisztségre. – A pályázat napokon belül megjelenik, és attól kezdve hozzávetőlegesen egy hónap áll majd azok rendelkezésére, akik képesnek tartják magukat az egyetem kormányzására. A 21 tagú, oktatókból, kutatókból és más egyetemi alkalmazottakból, valamint a hallgatókból, intézményi vezetőből és valószínűleg már a kinevezett egyetemi kancellárból kialakuló Szenátus várhatóan szeptember végén lesz teljes létszámú. Első és máris nagy feladata a rektori pályázatok elbírálása és a legjobbnak ítélt jelentkező kiválasztása lesz. A Szenátus javaslatát Balog Zoltán miniszter úrnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőjének terjeszti majd fel elfogadására, aki várhatóan november végén nevezi ki az önálló Testnevelési Egyetem rektorát."

Dr. Sterbenz Tamás arról is beszámolt, hogy 62 évnél idősebbek nem pályázhatnak, nyitott viszont az út a férfiak mellett a női pályázók előtt is, feltéve, hogy magyar állampolgárok és legkevesebb egyetemi docensek. Elmondása szerint a közeljövőben érkezik meg a kormánytól az intézményhez az a jelentősnek számító összeg, amely azoknak a feladatoknak az elvégzéséhez biztosít fedezetet, amelyek eddig a Semmelweis Egyetem tevékenységi körébe tartoztak.

"A TF a különféle szakokon jelenleg körülbelül 2500 hallgató képzéséről és továbbképzéséről gondoskodik. Örömmel számolhatok be arról, hogy az egyetemre jelentkezők száma idén rekordot döntött. Ami pedig a távolabbi jövőt illeti, az önálló gazdálkodás kezdetét 2015 januárja jelenti majd, amellyel párhuzamosan az egyetemen foglalkoztattak – elsősorban az oktatók - számának bővítésére is sort kell kerítenünk." – hangsúlyozta a TF ideiglenes vezetője.

Telekom Sporthír Szolgálat - Szalay Péter

Címkék: rektor,önálló
2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!