Az Európai Unió szakmai szervezeteinek kérdőíve a „duális karrier” témájában nagyon friss kérdéskört érint. Kérem, segítse a kutatást 10 percnyi idővel, hogy fel tudjuk térképezni az európai gyakorlatot. Dual career: amikor egy élsportoló versenyzői pályafutása lezárul, akkor kezdődik élete második karrierje, amit jelentősen megnehezít az a tény, hogy a napi 5-6 órás, többszöri edzés mellett nem egyszerű megtalálni azt a képzőintézményt és a tanulásra szánt időt, ahol/aminek befektetésével az élsportoló szakmát, diplomát szerez.
A Lisszaboni Szerződéssel a sport az EU puha kompetenciájú területévé vált. Az EU-s sportpolitika ezekben a hónapokban körvonalazódik. Az ún. “Előkészítő intézkedés a sport területén” Európai Uniós Pályázat keretein belül összesen 207 pályázatot adtak be, amiből jelen szekcióban 63 pályázat került elbírálásra, de mindössze 4 pályázatot fogadott el az Európai Bizottság. A TF tekintélyes szervezetekkel dolgozik a közel 55 millió forint értékű (201.000 Euro) „Athletes2Business” projektben, az EOC Brüsszeli Sportiroda koordinálásában.
A pályázat középpontjában a sportolók állnak. A pályázat célja, hogy olyan oktatási-, karrier modelleket dolgozzanak ki, amelyek segítik a sportolókat a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben a sportolói pályájuk végén. Fontos, hogy e kettős karrier opciója már a sportolói pályafutás korai periódusában megjelenjen és felkeltse a sportolók érdeklődését, valamint a biztosítása feltételeket.
Főbb célkitűzések
- A kettős karrier koncepció népszerűsítése a konzorciumban részt vevő intézményeken és cégeken keresztül.
- Az EU-ban már létező és működő oktatási modellek elemzése.
- Korlátok lebontása, amelyek a sportolókat megakadályozzák tanulmányaik folytatásában.
- Sportolók számára segítő, megengedő környezet kialakítása a kettős karrier opcióban való részvételre.
- Tanácsadás és elhelyezkedés biztosítása a munka világában.
- Jövőbeni Európai Uniós intézkedések kezdeményezése, mint például hálózatok kialakítása.
A konzorcium tagjai
Sportszervezetek részéről: EOC EU Office, ENGSO, European Athletics, Olympic Center Berlin, NOC Finland. A sportolói szervezetek részéről: Athletes Commission Germany, Athletes Commission EOC/IOC.
Oktatási intézmények részéről: INSEP Paris, Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar, European Athletes as a Student Network, valamint HR cégek képviseletében a piacvezető Adecco.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001