Elhunyt dr. Takács Ferenc
2018. augusztus 17.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretve tisztelt kollégánk, Dr. Takács Ferenc professzor emeritus egyetemi tanár, a TF volt hallgatója és 1964 óta oktatója, a Társadalomtudományi Tanszék volt tanszékvezetője, számos magas rangú kitüntetés birtokosa, türelemmel és méltósággal viselt hosszú szenvedés után 80 éves korában, 2018. augusztus 15-én elhunyt.

Takács Ferenc a 2011-es Ezüstgerely-díj átvételekor

Takács Ferenc a 2011-es Ezüstgerely-díj átvételekor (balra Molnár Zoltán, a MOB főtitkára)

Takács Ferenc 1938. március 7-én született Szegeden. Tanulmányait elvégezve testnevelő tanár, filozófus; sportolóként elsőosztályú atléta, majd OB I-es kosárlabdázó is volt. 1985-től a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának, majd a Magyar Olimpiai Bizottság tagja. Tagja volt a Magyarok az olimpiai játékokon című kiadvány szerkesztőbizottságának és meghatározó alakja az Ezüstgerely-díjazás kiírásának, kuratóriumának. 1964-től főiskolai tanársegéd, 1989-től egyetemi tanár; 1986 és 2003 között a Magyar Testnevelési Egyetem Társadalomtudományi Tanszékének vezetőjeként tevékenykedett. Előadásai mellett számtalan sporttal, olimpiai mozgalommal kapcsolatos tanulmányt jegyzett, több könyv szerzője, társszerzője is volt. 

A Testnevelési Egyetem Takács Ferencet saját halottjának tekinti. Temetéséről később történik intézkedés.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!