Együttműködési megállapodást írt alá a Soproni Egyetem és a Testnevelési Egyetem rektora a soproni intézmény központi tanévnyitó ünnepségén.
A Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar aulájában tartotta a Soproni Egyetem Szenátusa és az Erdőmérnöki Kar Tanácsa tanévnyitó ünnepségét. A keddi eseményen a megjelenteket Prof. Dr. Náhlik András köszöntötte. Az intézmény rektora kiemelte, hogy komoly kötelezettséget ró az oktatókra és a hallgatókra is a 210 éves múlt, de a jövő talán még fontosabb a versenyképes tudás megszerzése érdekében. - Több területen szeretnénk előrelépni, például a hagyományos képzési területeken is – mondta Prof. Dr. Náhlik András. - Szeretnénk biotechnológiai képzéseket indítani, illetve, ami a kutatásokat illeti fejlődni kívánunk ezen szakterület mellett a nanotechnológiában is – fűzte hozzá a rektor.
A tanévnyitón, Dr. Nagy István az agrártárca vezetője is jelen volt
A rendezvényen elhangzott: a Soproni Egyetem együttműködési megállapodást kötött a Testnevelési Egyetemmel. Ezt Szabó Tünde sportért felelős államtitkár jelentette be a tanévnyitón, melyen részt vett Dr. Molnár Ágnes és Barcza Attila országgyűlési képviselő is. - Sopron egy aktív város, amelynek vannak tradicionális sportágai – mondta Szabó Tünde. - A jövőben erősíteni kívánjuk itt a kosárlabdát, és külön öröm számunkra, hogy Sopronban a sportlétesítmények fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektetnek – tette hozzá az államtitkár, aki kiemelte: a hallgatók tanulmányaira rendkívül pozitívan hat, ha még egy egyetemen is tudnak tapasztalatokat szerezni, ezért tartják példamutatónak ezt az együttműködést.
A jelenlegi szerződést szakmai tartalommal fogják megtölteni a felek. A keretmegállapodás folyamatosan bővülni fog az évek során. - A Testnevelési Egyetem szorosabbra fűzi a kapcsolatát a Soproni Egyetemmel, amely rengeteg lehetőséggel kecsegtet – mondta el portálunknak Prof. Dr. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora. - Így például életre tudunk hívni egy sportmérnöki együttműködést, amely keretében a különböző intézmények hallgatói, egymással megosztva a nekik fontos tapasztalataikat, az eddigieknél fejlettebb sporteszközöket tudnak tervezni – részletezte a rektor.
A Soproni Egyetem négy karán több mint 800 elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait.
Forrás: sopronmedia.hu (Fotó: Griechisch Tamás)
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.