Remek teljesítménnyel, 11-1-es győzelemmel kezdte meg első szezonját a TFSE nemrég alakult szellemi sportok szakosztálya. A budapesti felnőtt csapatbajnokság harmadosztályában, az 1. fordulóban a Palota Sakk II. csapatának sakkozói ellen ült asztalhoz egyetemünk együttese.
A párharc során több fordulatos mérkőzést láthattak az érdeklődők, a legutolsó pontot Reviczki Roland, legerősebb ifjúsági játékosunk íratta be három órányi játék után. Nemcsak az egyesületet, hanem az egyetemet is képviselte sakkozóink egy része: a csapattagok közül Varga Klára, Terbe Zsuzsanna és Sármási Péter a TE Edző Bsc képzésének másodéves hallgatói, valamint összeállításunkat erősítette még Dr. Sterbenz Tamás, a TE rektor-helyettese is.
Külön öröm volt a csapatvezetés számára, hogy nagy lélekszámú utánpótlás táborunkból ennyien megmutathatták, hogy mire képesek a táblán. Mivel a csapatbajnokság legmagasabb osztályában is csak egy ifjúsági játékos szerepeltetése kötelező, így a felnőtteknél ritkaságnak számít, hogy hét ifjúsági játékos szerepel egy fordulóban, méghozzá kiváló eredménnyel.
A TFSE következő meccse két hét múlva lesz, a Hüsi SC III. csapata ellen ül asztalhoz együttesünk. Mivel a cél a magasabb osztályba való feljutás, csak remélni lehet, hogy az a találkozó is sikerrel zárul.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001