Hírek

Oktatási-képzési együttműködés hazai sportági szakszövetségekkel

A Magyar Evezős Szövetség, a Magyar Íjász Szövetség, a Magyar Tenisz Szövetség, valamint a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke és a Testnevelési Egyetem vezetői is kézjegyükkel látták el azt az edzőképzéssel kapcsolatos megállapodást, amelynek alapján kiemelt sportszakmai együttműködés kezdődik a sportágak és az egyetem között.

Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos a Testnevelési Egyetem új Központi épületének Róma termében elmondott beszédében a több, mint egy évtized után újraindult edzőképzés egyik fontos állomásának nevezte az együttműködések létrejöttét. 

Képzési együttműködés négy hazai sportszövetséggel

A TF rektora kiemelte, hogy az egyetemi szintű edzőképzés a magyar sport számára létfontosságú, éppen ezért az aláíráson jelenlévő  egyetemi vezetőkkel, Dr. Genzwein Ferenc kancellárral és Dr. habil. Sterbenz Tamás általános rektorhelyettessel – az egyetem önállóvá válását követően – az volt a céljuk, hogy, a korábban évtizedeken keresztül kiválóan működő, közvetlen szakmai kapcsolatot visszaállításák a hazai sport minél szélesebb spektrumával.  

Ennek jegyében az intézmény, Lukács Dénes ügyvivő szakértő koordinálásával, a kölcsönös hasznosság és a magyar sport szakmai hátterének megerősítése érdekében a közeljövőben további képzési megállapodások kialakítására törekszik a hazai sportági szakszövetségekkel, így decemberben újabb megállapodások kerülnek aláírásra az egyetem és a sportágak hazai vezetői között.     

Képzési együttműködés négy hazai sportszövetséggel

„A megújuló Testnevelési Egyetemen a következő években egy európai szinten is egyedülálló integrált rendszer  jön létre, ahol a kampusz területén megtalálható laboratóriumok és kutató intézetek eredményeit szinte azonnal be lehet építeni az oktatásba. Ebben a folyamatban nem csupán az egyetemi oktatóknak,  kutatóknak,  hanem a sportszakembereknek is jelentős a szerepük, mert ők tudják a napi tapasztalat szintjén az eredményesség fenntartásának érdekében konkrétan megfogalmazni elvárásaikat. Az egyetem nyitott együttműködésre törekszik, amelyben a szakmai és oktatási-kutatási tevékenység közösen lépnek előre.”

Az eseményen jelen volt Pető Tibor, kétszeres evezős világbajnok, a MESZ elnöke; Vánky Sebastian, a Magyar Íjász Szövetség elnöke; Dr. Szűcs Lajos, a teniszsport hazai irányítója és Vári Attila, kétszeres olimpia bajnok vízilabdázó, az MVLSZ nemrég megválasztott elnöke, míg a Magyar Kerékpár Szövetség vezetője egy nappal korábban látta el kézjegyével a megállapodást.    

Képzési együttműködés négy hazai sportszövetséggel

Az aláírás előtt Szűcs Lajos felhívta a figyelmet arra, hogy a korábbi képzések nem adtak megfelelő sportszakmai hátteret az edzőképzésben, ezért a Magyar Tenisz Szövetség és személy szerint ő is, kiemelten kezeli az egyetemi szintű együttműködés kialakítását, mert mindig is a szakmai előrelépést tartotta az egyik legfontosabb feladatnak.   

Az olimpiai bajnok Vári Attila nem csupán azért üdvözölte külön is a megállapodás kialakításának szándékát, mert első diplomáját a Testnevelési Egyetemen szerezte és mások mellett Mocsai Lajos is tanította:

„Jó ide visszajönni. A Magyar Vízilabda Szövetség korábban is partnere volt a Testnevelési Egyetemnek, számtalan olyan komoly szakember, edző került ki az intézmény falai közül, akiknek mind a hazai, mind a nemzetközi vízilabdázás rengeteget köszönhet. Nagyon örülünk a kezdeményezésnek és teljes mellszélességgel támogatjuk ezt az együttműködést. A mai felgyorsult világban egyre több tudomány ötvözi a sportot, mellyel nekünk is fel kell vennünk a versenyt, hiszen a magyar sport a világon egyedülálló, ahhoz azonban, hogy ezt a színvonalat tartani tudjuk, elengedhetetlen ez az egyetemi képzés" - köszönte meg az együttműködés lehetőségét Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke.

A Testnevelési Egyetem rektora, Mocsai Lajos röviden így összegzett az aláírás után:

Galéria

fotó: Csizmazia András

TF,edzőképzés,együttműködés,Mocsai Lajos,Magyar Vízilabda Szövetség,Magyar Tenisz Szövetség,Magyar Evezős Szövetség,Magyar Íjász Szövetség,Magyar Kerékpáros Szövetség