A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) a Testnevelési Egyetem Athén termében rendezte meg az „Év Egyetemi Sportolója” hagyományos díjátadó ünnepségét. Számunkra örömteli, hogy 2018-ban a MEFOB pontversenyében a Testnevelési Egyetem végzett az élen.
A rendezvény résztvevőit köszöntötte és díjat adott át dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, dr. Mészáros János a NVESZ elnöke, Prof. dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke, dr. Székely Mózes, a MEFS főtitkára és Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke.
A MEFS tájékoztatása szerint az „Év Egyetemi Sportolója” díjátadón az év legeredményesebb egyetemista sportolóinak járó plakettet azok az egyetemi, főiskolai sportolók vehették át, akik 2018-ban egyetemi világ- és Európa-bajnokságokról arany-, ezüst-, vagy bronzéremmel tértek haza, valamint mindazok a hallgatók, akik a téli olimpián, illetve a felnőtt világbajnokságokon aranyérmet szereztek.
A díjazottak között olyan nagy nevek is megtalálhatóak voltak, mint az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó Burján Csaba (ELTE) és Knoch Viktor (METU), Kovács Sarolta (TE, öttusázó) Lucz Anna (BCE, kajak-kenu), valamint az evezős Juhász Adrián és Simon Béla (SZE).
fotó: JochaPress
Az eseményen elismerésben részesültek továbbá a hazai kajak-kenu és öttusa egyetemi-világbajnokságok szervezői. Öttusa EVB: Prof. dr. Patyi András, az NKE volt rektora; Bretz Gyula, a MÖSZ elnöke; Kármán Sándor, a MÖSZ-versenyigazgatója; dr. Horváth József, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főtitkára; Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke; dr. Ailer Piroska, a Neumann János Egyetem rektora; Szalay Ferenc, Szolnok város polgármestere az MKOSZ elnöke; Berényi Péter, az MKKSZ szervezési igazgatója és Rózsa József, a Szolnoki Sportcentrum Kft. ügyvezető igazgatója.
Ugyancsak kitüntetésben részesült, dr. Braun Márton, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója.
Átadták az Év Legsportosabb Egyeteme díjakat, melyeket a Pécsi Tudományegyetem, az Eszterházy Károly Egyetem (Eger) és az Eötvös József Főiskola (Baja) képviselői vehették át. De a Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokság pontversenyében a Testnevelési Egyetem végzett az élen, megelőzve a dobogón a Kaposvári Egyetemet és az Eszterházy Károly Egyetemet.
Forrás: JochaPress
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001