Hírek

Kemény Dénes „oktatta” a TE hallgatóit

A Testnevelési Egyetemen idén ősszel indította el Sportmédia szakirányú posztgraduális képzését. A program eddig eltelt ideje alatt az oktatásszervezők igyekeztek minél több olyan alkalmat teremteni, amelynek során a hallgatók sok gyakorlati tapasztalatra tehettek szert.

Ennek részeként lehetőségük volt az Echo Televízióban sporthír-szerkesztésre, a Spíler TV-ben élő közvetítések tanulmányozására, a felcsúti Puskás Akadémián pedig a sportsajtós munka kereteinek testközelből történő megfigyelésére. A kurzus résztvevői november 24-én a Mediaworks Hungary Zrt. sportüzletág-igazgatója, Ballai Attila meghívására a Nemzeti Sport szerkesztőségbe látogattak el, ahol a program elején egy meglepetés vendég várta őket.

Kemény Dénes, a magyar férfi vízilabda-válogatottal sorozatban három olimpiai bajnoki címet is nyerő korábbi szövetségi kapitány őszintén mesélt a pályafutását végigkísérő média szerepéről. Felhívta a figyelmet az újságírók, riporterek felelősségteljes munkájára és szó esett arról is, hogy mennyire fontos a korrekt, megbízható kapcsolat kialakítása a riportalanyokkal. Ballai Attila az újságíró, Kemény Dénes pedig a volt sportoló és szövetségi kapitány szemszögéből világított rá a jó cikk elkészítésének szempontjaira. A hallgatók betekintést nyerhettek az élsport világának kulisszatitkaiba, valamint számos hasznos információval gazdagodtak.

A Nemzeti Sport szerkesztőségének tárgyalójában ezt követően Ballai Attila felvázolta az interjúkészítés alapjait. Hangsúlyozta a specifikus kérdések fontosságát, amelyekkel meg kell ragadni az interjúalany figyelmét. Nyomatékosította, hogy az első kérdés lehetőleg olyan legyen, amiből a riportalany érzi, hogy az kifejezetten neki szól. Kiemelte annak jelentőségét is, hogy az interjúban valós kérdések legyenek, bármiféle prekoncepció nélkül. Ennek szemléltetésére felhozott néhány tanulságos pozitív és negatív példát.

Kemény Dénes oktatta a TE hallgatóit

Dr. Kemény Dénes, háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány, az MVLSZ korábbi elnöke (Fotó: Szabó Miklós, Nemzeti Sport) 

Mindezt annak apropóján is tette, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség sajtófőnökeként meghívta a hallgatókat a 2018. november 29. és december 16. között megrendezésre kerülő franciaországi Európa-bajnokságra készülő női kézilabda-válogatott sajtónyilvános edzésére és az azt követő sajtótájékoztatóra.

Ballai Attila ezt követően elmondta, hogy ugyan a különböző online médiumok megjelenése jelentős hatással volt a sportmédia piacára, de az 1903 óta megjelenő Nemzeti Sport nyomtatott kiadása továbbra is kiemelten fontos. Felméréseik szerint sok ember számára ez jelenti az egyetlen hírforrást. A lapzárta a legfontosabb sporteseményekhez igazodik, időpontja a labdarúgó Bajnokok Ligája játéknapja esetén akár este tizenegy óra is lehet. A nyomtatott média tartalmára kiemelten kell figyelni, hiszen utólag nem módosítható. Egy cikket általában négy-öt munkatárs (cikkíró, rovatvezető, olvasó szerkesztő, tördelő) is megnéz, mielőtt publikálásra kerülne.

A Nemzeti Sport online részlegén a hallgatók megtudták, hogy az nso.hu napi átlagos látogatottsága a magyar nyelvű sporttal foglalkozó felületek közül az Index és az Origo sportrovatánál is nagyobb. A 2016-os olimpia alatt a legforgalmasabb napon elképesztő módon még ezek egészét is megelőzte.

Facebook oldala révén az elmúlt tíz évben az nso.hu forgalma a háromszorosára nőtt. A közösségi média használatával a hírek rengeteg olyan emberhez is eljutnak, akik magát a weboldalt nem látogatják. A rendszer működéséért az ismerősök lájkolásai, megosztásai és a Facebook egyéb algoritmusai a felelősek. Az Nemzeti Sport Facebook oldala közel 580 ezer feliratkozóval rendelkezik, ezzel a magyar nyelvű portálok között egyértelműen az élmezőnyben foglal helyet.

A hallgatók látogatásuk befejező részeként a MediaWorks szabadidősportokkal foglalkozó részlegének életével is megismerkedtek. Kun Zoltán, a területért felelős szerkesztő beszélt tapasztalatairól, miszerint a magyar olvasók a tematikus magazinokra (túrázás, kerékpározás, síelés) nyitottak, ezért a lapnál egy évben több ilyen kiadvány létrehozásán is dolgoznak. Idén májusban elindult továbbá a csupasport.hu weboldal, ami Magyarországon szokatlan módon kifejezetten a szabadidős sportok szerelmeseinek kedvez, nekik szóló híreket, interjúkat és beszámolókat publikál.

A nagy múltú sportnapilap szerkesztőségében tett látogatás során a hallgatók bepillantást nyerhettek a haza média egyik fellegvárának kulisszái mögé, a látottak még azok számára is hasznos tanulsággal szolgáltak, akik a képzés végeztével nem az írott sajtóban képzelik el pályafutásukat.

(Sportmédia SZT, I. évfolyam.)

TF,sportmédia,szakirányú továbbképzés,Nemzeti Sport,Kemény Dénes