Immár 9. alkalommal került megrendezésre az Eredményjelző: Magyar Sport konferencia, Dr. Nyerges Mihály emlékére. A TF volt dékánja kilenc évvel ezelőtt hunyt el, tragikus hirtelenséggel, így már nem érhette meg az első Eredményjelző konferenciát, aminek egyik alapító atyja volt.
A Magyar Sporttudományi Társaság rendezésében a Testnevelési Egyetem Athén termében megtartott konferencia a nyitóbeszédek után – szokás szerint – a Nyerges Mihály-emlékdíj átadásával indult, amelyet az idén Angyal János, a tanár úr korábbi diákja, majd munkatársa és barátja, a Salgótarjáni Ugrógála ötletadója és versenyigazgatója vehetett át a jelenlévők tapsa közepette. Az átadáson megjelent Nyerges Attila, Nyerges Mihály fia is, az Ismerős Arcok zenekar vezetője, aki éppen 2 napja kapta meg a Magyar Kultúráért elismerő oklevelet.
Nyerges Attila, Angyal János, Dr. habil. Sterbenz Tamás a TE általános rektorhelyettese és Dr. Perényi Szilvia, a Sportmenedzsment Tanszék docense
A konferencia szakmai része ezután kezdődött, igen érdekes témákkal. Az előadók egy-egy kutatócsoport résztvevői voltak, köztük PhD hallgatók is. Az ország több felsőoktatási intézménye képviseltette magát, Győrtől Pécsig, illetve Budapest több egyeteméig. Az előadások többek között felölelték a Magyar Sport 2018-os teljesítményének értékelését, a sportesemények gazdaságra, illetve turizmusra történő hatását, a létesítmények fejlesztését, a kettős karrier programokat, illetve az információ-technológiát is. A jelenlévő közönség nagy érdeklődéssel figyelte az előadásokat.
A szünetben került sor a Nyerges emléktábla koszorúzására, amely – a költözés után – az alapító Sportmenedzser Tanszék III. emeleti irodáinál nyert elhelyezést.
Szép számú résztvevő jelenlétében a Tanszék volt és jelenlegi vezetői (Dr. Sterbenz Tamás általános rektorhelyettes és Dr. Géczi Gábor jelenlegi tanszékvezető), valamint a Hagyományőrző és Kegyeleti Bizottság elnöke (Nemerkényi Krisztina) közösen helyezte el a koszorút az emléktáblán.
A Nyerges Mihály-emlékdíjat idén Angyal János kapta
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.