Az ELTE és 120 éves sportegyesülete, a BEAC 2019. február 28. és március 2. között tizedik alkalommal rendezi meg a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját. A futsal-, röplabda-, kosárlabda-, e-sport-, és asztalitenisz tornákra a budapesti és vidéki intézményeken kívül minden jelentős határon túli magyar felsőoktatási intézményből érkeznek hallgatók a fővárosba.
A KEK első napján, február 28-án a jubileumi évforduló alkalmából „Sport trendek a Kárpát-medencében” címmel konferenciára kerül sor, melynek célja, hogy a közös sportolás mellett az öt országból érkező egyetemisták megismerhessék a legújabb divatokat, trendeket a sport területén.
A BEAC és a HÖOK szervezésében megvalósuló konferenciára a budapesti, vidéki, valamint határon túli egyetemek hallgatóit, sportolóit, az ifjúsági szervezetők vezetőit, a magyar sportélet szakembereit, a sportági szövetségek képviselőit várják.
A konferencia részeként a legújabb sport trendeket felvonultató cégek, szervezetek kiállításával a KEK EXPO-n még inkább elérhető közelségbe kerülnek az újdonságok, friss fejlesztések, dinamikusan fejlődő új sportágak, sporteszközök. Az előadások mellett a résztvevőknek alkalmuk nyílik a konferencia témájául szolgáló innovatív, új sport trendeket bemutató expo jellegű kiállítás megtekintésére is.
A konferencia kiemelt támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériumának Külhoni Felsőoktatási Főosztálya. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges itt.
Időpont: 2019. február 28., csütörtök 10:00-16:00. Helyszín: ELTE Lágymányosi Campus, Gömb Aula
Előadók:
- Dr. Kemény Dénes háromszoros olimpiai bajnok vízilabda szövetségi kapitány
- Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár
- Dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes
- Dr. Deutsch Tamás MTK elnök
- Dr. Zsigmond Barna Pál, a Kárpát-medencei külképviseletek tevékenységének összehangolásáért felelős miniszteri biztosa
- Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke
- Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank marketing és kommunikációs igazgatója
- Borsányi Gábor/Huszár Viktor Teqball alapítók
- Varga Tamás StatzUp CEO
- Szekeres Adrián MLSZ videóelemző
- Simon Gábor, a BEAC igazgatója
Témák:
- magyar sportinnovációk
- az e-sport térnyerése
- Budapest Európa Sportfővárosa 2019
- sportfejlesztések a Kárpát-medencében
- a parasport mozgalom helyzete a Kárpát-medencében
- sportmenedzsment
- élsport helyzete
A KEK EXPO-n számos kiállító újdonsága lesz kipróbálható
- Teqball
- e-sport – FIFA
- Neuzer
- Magyar Darts Szövetség
- HÖOK – EFOTT
- Magyar Paralimpiai Bizottság
- Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség
A részletes program, valamint az előadók bemutatkozói a konferencia Facebook-eseményén lesznek olvashatók.
forrás: BEAC
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.