Hírek

Tárt Kapu: Szombaton mindenki megismerhette egyetemünket!

Több száz regisztrált érdeklődő, a Testnevelési Egyetem ismert és neves előadóinak, tanáraink, kutatóintézeti vezetőinek jelenléte és közreműködése mellett került sor a Testnevelési Egyetem Tárt Kapus programjára.

A konferencia célcsoportja az aktív szabadidősportolók, a rendszertelenül vagy még egyáltalán nem mozgó fiatal és középkorú felnőttek, valamint az időskorúak voltak.

Tárt Kapu: Szombaton mindenki megismerhette egyetemünket

Fiatalok és idősek, sportolók és sportolni vágyók érdeklődtek a TE iránt (Fotók: Kerekes Zoltán/Testnevelési Egyetem)

A Konferencia a Budapest Európa Sportfővárosa 2019 programsorozat sportszakmai nyitó eseményeként került megrendezésre, így a szombat délelőtt 10 órakor kezdődő megnyitó ünnepségen a házigazda Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos rektor mellett jelen volt Dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra Budapest főváros humán területekért felelős főpolgármester-helyettese és Kovács Ágnes a TE nemzetközi nagykövete, aki ezúttal kettős minőségben, mint Budapest Kulturális és Turisztikai nagykövete is részt vett a konferencián.

Mocsai Lajos beszédében elmondta, hogy a Tárt Kapus program egy rendkívüli alkalom, hiszen a megújuló Testnevelési Egyetem először mutatkozik be testközelből az érdeklődőknek, Budapest és az agglomeráció lakosságának, akik közül sokan voltak kíváncsiak a megnyitóra az Athén teremben.

A bevezetőben a TE rektora a „van és a kell” megközelítéseket figyelembe véve, értékekhez  igazodva arról beszélt, miként áll az egyetem átalakítása és milyen irányba tartanak a fejlesztések.

"Azon dolgozunk, hogy a TE újra elfoglalja az őt megillető helyét Európa és a világ testkultúrális intézményei között. Ez csak úgy érhető el, ha a lassan 100 éves egyetem a következő 100 évre is felkészül a fejlesztéseivel . Mindenkit invitálok, tekintse meg egyetemünket, beszéljen kiváló oktatóinkkal, szakembereinkkel és látogassa meg különböző laboratóriumainkat, mert a Testnevelési Egyetemre mindenki bejöhet, bejelentkezhet a későbbiekben, ha táplálkozási, sportpszichológiai vagy éppen bármilyen sporttal kapcsolatos tanácsadásra van szüksége. Egy integrált sporttudományi központot építünk, nem csak élsportolóknak – mondta el Mocsai Lajos.”  

Dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra Budapest humán főpolgármester-helyettese a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa programról beszélve kiemelte, hogy a Testnevelési Egyetemmel való együttműködés fontos, nem csak a 2019 Sportfőváros esztendejében, hanem azt megelőzően és a későbbiekben is.

Tárt Kapu: Szombaton mindenki megismerhette egyetemünket

Dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra és Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos egy korábbi együttműködést erősített meg a konferencián

“Egyértelműen szükség van egy ilyen Tárt Kapus bemutatkozásra, mert néhányan a megnyitó előtt még a régi helyén keresték a Testnevelési Egyetemet. Közösek a céljaink rektor úrral és egyetem munkatársaival, hiszen mindkét oldalon azon dolgozunk, hogy a budapestiek és általában a magyar emberek minél egészségesebbek legyen. Ehhez elméleti, tudományos és gyakorlati módon is szeretnénk hozzájárulni ezzel a nappal és a programsorozattal. Büszkeséggel tölt el, hogy 2019-ben Budapest Európa sportfővárosa lett. Ennek jelentőségét szeretnénk megismertetni mindenkivel. A mai rendezvény így több állomásból álló programsorozat egyik állomása. Célunk az, hogy a sport minél több embernél legyen a hétköznapok része – emelte ki beszédében a főpolgármester-helyettes asszony.”

Tárt Kapu: Szombaton mindenki megismerhette egyetemünket

A Testnevelési Egyetem rektora megnyitja az eseményt

A nap folyamán a TE Campus megnyitotta kapuit. Előzetes helyszíni regisztrációhoz kötött 30 fős, 30 perces vezetett túrák mutatták be az alakuló, épülő egyetemi területet. A Szabadidősport konferencián a nap folyamán a TE legnevesebb tanárainak és kutatóinak általános érdeklődésre számot tartó rekreáció témájú előadásaira került sor, kihangsúlyozva, melyek azok az életmód és sportszakmai felmérések és tanácsadási lehetőségek, amelyek a jövőben a lakosság részéről is igénybe vehető szolgáltatások lesznek az Egyetemen.

TF,konferencia,szabadidősport,Mocsai Lajos,Budapest,Európa Sportfővárosa,Szalay-Bobrovniczky Alexandra,Tárt Kapus Program