Hírek

Mozgalmas tavasz elé nézünk

Átmeneti időszak előtt áll a Testnevelési Egyetem. Erről Sterbenz Tamás általános rektorhelyettes beszélt bővebben kedden, intézményünk összdolgozói értekezletén. 

Sterbenz Tamás elmondta, hogy Mocsai Lajos 65. életévének betöltésével a TE vezetőjének rektori megbízatása megszűnt, azonban a jogszabályok értelmében beadta pályázatát a posztra.

„Azt hiszem, mindenki tudja, hogy új rektori pályázatot írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Ennek a pályázatnak a határideje március 1. volt, viszont a procedúra hosszabb folyamat, hiszen a Szenátus véleményezi a beérkezett rektori pályázatokat, utána visszakerül az EMMI-hez és a miniszter javaslata alapján a köztársasági elnök nevezi ki az egyetem rektorát. Ez a folyamat nagyjából három hónapot vesz igénybe, tehát rektora az egyetemnek június 1-től lesz legközelebb – kezdte beszámolóját a TE általános rektorhelyettese.”

 Mozgalmas tavasz elé nézünk (Sterbenz Tamás)

Sterbenz Tamás felidézte, hogy a TF Szervezeti és Működési Szabályzata értelmében a rektor akadályoztatása, érintettsége vagy a rektori tisztség átmeneti betöltetlensége esetén a rektor helyettesítésére jogosult általános rektorhelyettes az Egyetem, illetve a Szenátus vezetőjeként jár el. Volt már hasonló időszak az egyetem életében, mégpedig 2014 őszén, amikor a Testnevelési Egyetem újra önállóvá vált.

„Abban a körülbelül három és fél hónapban is nekem kellett irányítani a TF-en zajló munkát, illetve ellátni az egyetem vezetését. Most is hasonló helyzet állt elő és ehhez kérném mindenkinek a segítségét. A célom, hogy június 1-jén picivel jobb állapotban adjam át a leendő rektornak az egyetemet. Ebben a körülbelül nyolcvan napban minden olyan döntést meg kell hoznunk közösen, amely operatív és nem tűr halasztást, és minden olyan kérdést meg kell vitatnunk, amely a hosszabb távú stratégiai célokat, illetve a struktúrát érinti, de a döntésekkel a rektori tisztség betöltését természetesen meg kell várnunk. A Testnevelési Egyetemnek júniustól új Szenátusa lesz, ezt is elő kell készítenünk, s rengeteg olyan kérdés van, amelyet már tartalmilag úgy szeretnék júniusban átnyújtani, hogy azzal a szenátus már felkészülten tudjon előállni az új tanévre.”

A Testnevelési Egyetem március 27-én tartja következő szenátusi ülését, amely többek közt a rektori pályázatról mond véleményt.

Mozgalmas tavasz elé nézünk (Koller Ákos)

A tájékoztatón az is elhangzott, hogy március 28. és 30. között intézményünk kiemelt eseménye lesz az OTDK, amelynek sporttudományi szekcióját a Testnevelési Egyetem rendezi. A nyár két fontos állomása lesz a sakk és a bridzs egyetemi Európa-bajnokság, amelynek egyetemünk ad majd otthont és szeptemberben harmadik alkalommal, de először a Testnevelési Egyetem kampuszán kerül megrendezésre a Sport és Innováció konferencia.

Az összdolgozói értekezleten Sterbenz Tamás bemutatta intézményünk új, vezető beosztású munkatársait is, akikről a következő időszakban külön írásokban számolunk be.   

TF,Sterbenz Tamás,összdolgozói értekezlet,rektori pályázat
Sport Coaching BA and MSc Programs application deadline extended