Bay Béla-díjat kapott Dr. Tóth Ákos
2019. május 16.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Prof. Dr. Kásler Miklós EMMI-miniszter és Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a Magyar Sport Napja alkalmából ünnepélyes keretek között díjakat és elismerő okleveleket adott át a hazai sportéletben tevékenykedő, kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolóknak, edzőknek és sportszakembereknek, valamint a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjban részesülőknek.

Bay Béla díjat kapott Dr. Tóth Ákos

A kitüntetettek között szerepelt Dr. Tóth Ákos, egyetemünk nyugdíjas tanszékvezető egyetemi docense, aki ebből az alkalomból Bay Béla-díjat vehetett át. Ezt az elismerést a testnevelés és sport területén hosszú évtizedek óta dolgozó, kiemelkedő oktató-nevelő munkát végző szakembereknek adják.

Dr. Tóth Ákos tanár úr 1966 óta dolgozik egyetemünkön az Úszás Tanszéken, ahol a tanár-és edzőképzésben jelentős szerepe volt és jelenleg is van. 1991 és 2006 között az Úszás Tanszék vezetője volt. Tanszéki munkássága mellett nyolc évig volt az úszósport szövetségi kapitánya, mesteredző, MÚSZ elnökségi tag, szakmai alelnök, dolgozott Kuvaitban, Dél-Koreában és Görögországban is. Tagja volt az Európai Úszó Szövetség (LEN) úszó szakbizottságának. Tankönyvet, jegyzeteket írt, 16 önálló videofilmet készített, az „Aquarázs” film etűdje Ezüstgerely I. díjat nyert. 2005 és 2017 között négy felnőtt és két junior úszó Európa-bajnokság versenyigazgatója volt, s ugyancsak ebben a szerepkörben nagy szerepe volt a kiemelkedő nemzetközi elismerést jelentő 2017-es budapesti világbajnokság rendezésében. Az elmúlt évtizedekben a magyar kormány és a Testnevelési Egyetem részéről számos kitüntetésben részesült.

Gratulálunk a kitüntetéshez!

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!