A jövő évi tokiói olimpián már a résztvevő sportolók 48.8 százaléka lesz nő, a sportvezetők között és a sportmédiában azonban még elenyésző az arányuk a férfiakéhoz képest – hangzott el szombaton a Testnevelési Egyetemen rendezett konferencián, amelyen intézményünk tanszékvezetője, Dr. Gál Andrea is előadott.
A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) 110 éves jubileumi kongresszusának keretében a Testnevelési Egyetemen (TE) rendezett nemzetközi konferencián Szabó Tünde sportért felelős államtitkár előadásában kiemelte: a nők aránya egyre növekszik a nyári olimpiákon - írja tudósításában a Nemzeti Sport.
„A második nyári olimpián még csak 22 nő vett részt, 1988-ban Szöulban a versenyzők 26.1 százaléka került ki közülük, három évvel ezelőtt, Rióban már 45.2 százalékuk, Tokióban pedig ez a szám 48.8 százalékra emelkedik” – jelentette ki az államtitkár, aki hozzáfűzte: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sokat tesz a nők szerepének erősítéséért, s már csak a rögbi és a bob olyan sportágak, amelyben kizárólag férfiak versenyezhetnek.
Szabó Tünde megvizsgálta, hogy a sportvezetők között milyen szerep jut a gyengébb nem képviselőinek, s mindössze három olyan hazai sportszövetséget talált, amelynek nő az elnöke, és ugyancsak háromnak van női főtitkára, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségében pedig egyedül Pálinger Katalin képviseli a hölgyeket.
Dr. Gál Andrea előadásából kiderült még, hogy az írott médiában mindössze tíz százalék a női dolgozó, s a sportsajtóban is kevés a női újságíró, szerkesztő, rádiós sportriporter pedig jelenleg nincs is közöttük.
„A sportújságírás egy férfi szakma, a nőknek többet kellett és kell tenniük azért, hogy elfogadják őket” – állapította meg a TE tanszékvezetője.
A Magyar Sportújságírók Szövetsége 110 éves jubileumi kongresszusának keretében rendezett nemzetközi konferenciát (Fotó: Tumbász Hédi)
Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke viszont arra emlékeztetett, hogy a riói olimpia nyolc magyar aranyérméből hetet női versenyzők szereztek, amihez Gál Andrea, a TF Társadalomtudományi Tanszékének vezetője azt tette hozzá, hogy kizárólag a hölgyek eredményeit figyelembe véve Magyarország a hetedik helyen végzett volna a nemzetek versenyében.
Az előadásokból kiderült: bár az eredményeket inkább a nők szállítják, a Kiemelt Edzői Programban a férfi edzők száma 174, míg a nőké csak 15, viszont az Utánpótlás Edzői Programban érdekelt hölgytrénerek aránya már 40 százalék.
Donna de Varona kétszeres olimpiai bajnok úszó, az Egyesült Államok első női televíziós sportriportere kifejtette: versenyzői sikereit annak köszönhette, hogy edzője, George Haines értette a női sportolók gondolatvilágát, s személyre szabott edzésprogramot dolgozott ki neki. Az öt amerikai elnök tanácsadójaként dolgozó De Varona arról is beszélt, hogy sportpályafutása után bizonytalan jövő várt rá, s ez a helyzet csak azután változott meg, hogy kezdeményezésére hazájában 1972-ben elfogadták a nemek közti megkülönböztetést tiltó törvényt.
„Ezután az amerikai nők a csapatsportágakban kezdtek dominálni” – jelentette ki a kétszeres ötkarikás bajnok úszó, aki emlékeztetett rá, a nők szerepe egyre fontosabbá vált, ezt jelezte, hogy a NOB 1981-ben létrehozta sportolói bizottságát, majd tíz évre rá megrendezték az első női labdarúgó-világbajnokságot.
„A NOB hajtotta végre a legsikeresebb egyenlőségi programot, de még van teendő bőven” – zárta szavait De Varona, aki szerint azért is fontos a nők részvétele a sportpiacon, mert az többmilliárdos üzletet generál.
A háromszoros riói olimpiai aranyérmes Hosszú Katinka azt hangsúlyozta, hogy az úszásban már megvalósult az egyenlőség, hiszen Tokióban a férfiak és nők ugyanazokban a számokban fognak indulni, sőt, először rendeznek majd vegyesváltót csapatonként két férfi és két női úszó részvételével.
„Bárcsak megélnénk azt is, hogy néhány év múlva fordított konferenciát tudnánk tartani a férfiak szerepéről” – fogalmazott Hosszú Katinka.
Gianni Merlo zárszavában elmondta: Olaszországban azt tapasztalja, hogy változik a társadalom, s a lányok motorikusan ügyesebbek mint a fiúk, mert a babák helyett manapság inkább sportszereket vesznek a kezükbe, miközben a fiúk a labdajátékokkal szemben inkább a számítógépeket választják.
Forrás és fotó: nso.hu
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.