A Testnevelési Egyetem Lovaskultúra szakának végzős hallgatóiként fantasztikus három napot tölthettünk el Győrffy-Villám András otthonában, a festői Tapolca-Diszelben. A tábor rövid bemutatkozások után lovastúra-vezetés előadással indult, amelyet előadónk hitelesen, több évtizedes tapasztalataival kiegészítve vetített elénk.
Másnap délelőtt folytattuk a témát, majd délután ellátogattunk Gyulakeszire, Gyulavezér Lovasbirodalmába, ahol lóosztás után nem csupán kiadós tereplovagláson vettünk részt, hanem felváltva vezettük egymást, a gyakorlatban is kipróbálva az elméletben tanultakat. Csodálatos terepeken jártunk, jókat vágtáztunk a gyönyörű Tapolcai-medencében és félig megmásztuk a Szent György-hegyet és a Csobáncot.
Meg kell jegyeznem, a foglalkozások között ínycsiklandó és felettébb kiadós fogásokkal örvendeztettek meg házigazdánk és kedves felesége. Alkalmunk nyílt továbbá a köztes időben betekintést nyerni a solymászat világába is. Esténként a vacsorát jó hangulatú, kötetlen szakmai beszélgetések követték, a háttérben még a magyar futballválogatottnak is szurkolhattunk. A kalandvágyó és rosszul alvó társakkal este még bebarangoltuk a pazar csillag- és holdfényes környéket, csodálatos látványt nyújtottak a sötét horizonton felsejlő tanúhegyek.
Az utolsó nap kiadós reggeli után a magyar huszárhagyományok ismertetésével folytatódott, amit tanárunk nem mindennapi történelemórával vezetett be. Ebéd után búcsút vettünk Diszeltől és nyargaltunk tovább Szentbékkálára, ahol Dvoracsek György, a Káli Polo Klub vezetője már várt bennünket. Miután bevezetett bennünket a lovaspóló világába, megtekinthettük a sportágat a gyakorlatban is. Tüzetesen szemügyre vehettük a pólóra szelektált lovakat, majd újabb búcsúzkodás után kis csapatunkkal tettünk még egy balatonparti fakultatív kitérőt egy lovardába, ahol a lovasvállalkozások menedzsmentje tárgyból tanultak alapján mérlegeltük a lehetőségeket.
Sajnos ezzel az utolsó egyetemi táborunk is véget ért, de hétvégén még teszünk egy rövid látogatást a Debreceni Lovasakadémián, ahol díjugratásból kell gyakorlati vizsgát tennünk.
szöveg és kép: Bugledits László
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001