Múlt hét végén immár ötödik alkalommal rendezték meg a Mozgás Éjszakáját a Műegyetem Rakparton. A program szombat este fél 9-kor kezdődött, s egészen vasárnap hajnali négy óráig tartott. Mint minden évben, az idén is óriási siker volt a rendezvény, csaknem húszezren vettek részt rajta.
A Testnevelési Egyetem szokás szerint markáns szerepet játszott a lebonyolításban, hiszen szakmai és stratégiai partner a szervezésben. Az úszást leszámítva a teljes sportági szervezés szakmai megvalósítása a TE feladatköre, egyetemünk Rekreáció Tanszékének munkatársai ismét kitettek magukért.
„Mintegy százötven segítőnk volt, többségük a Testnevelési Egyetemről – mondta megkeresésünkre dr. Lacza Gyöngyvér, a Rekreáció Tanszék egyetemi docense. – Ami magát a rendezvényt illeti, nos, örömmel újságolhatom, hogy az idén is nagy sikert aratott, összesen tizenhét sportágat próbálhattak ki az érdeklődők. Új sportág volt ezúttal a spinning, valamint a gyaloglás, melyet éjszaka a csodálatos Gellérthegyen bonyolítottuk le. Az Ötpróba része volt továbbá az úszás, arra a Tüske-csarnokban került sor, no meg a kerékpározás is, amely minden évben az egyik csúcspont, hiszen a kivilágított, gyönyörű Budapesten tekerhettek tizennyolc kilométert a résztvevők.”
Szombat este, az Egyetem részéről dr. Lacza Zsombor, egyetemünk tudományos rektorhelyettese nyitotta meg az eseményt, és attól a pillanattól kezdve valamennyi résztvevő számára a mozgás, a sportolás volt a legfontosabb.
Mi mást is mondhatnánk, mint hogy jövőre veletek ugyanitt!
fotó: Lacza Zsombor
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001