Már szinte megszokott, hogy a Sportmédia szakirányú továbbképzésen aktív vagy már visszavonult sportolók, illetve sportvezetők tartanak meghívott vendégként előadásokat. Így találkozhattak a szombati tanítási napon a hallgatók a téli sportok szabadon választható kurzus keretében a sífutás, a biatlon, illetve az alpesi sí ismert képviselőivel és kaphattak átfogó képet e sportágak múltjáról, jelenéről, valamint a szükséges felszerelésekről és a versenyszabályokról.
A sífutás bemutatását Bozsik Anna, egykori olimpikon sífutó és biatlonversenyző kezdte, aki nem csupán különböző lécekkel, cipőkkel, botokkal és egyéb eszközökkel érkezett az órára, hanem a mozgást görsí segítségével a folyosón be is mutatta a hallgatóknak. A sportág és a média viszonyáról társelőadója, Vásárhelyi Tamás sportriporter beszélt, aki maga is régóta hódol a sífutásnak, és szívesen közvetíti azt a televízióban.
Az óra keretében a biatlonról is esett szó, amiről még részletesebben beszélt a korábbi olimpikon biatlonos, Szőcs Emőke, aki jelenleg szövetségi kapitányként dolgozik a Magyar Sí-szövetség berkeiben.
Az alpesi síelés bemutatását Klausmann Viktor egykori síversenyző, újságíró és műsorvezető kezdte, aki röviden beszélt a síelés történetéről és a sportág szabadidős területének helyzetéről. A síoktatásról Kovács István testnevelő tanár mondott el fontos információkat, aki korábban az Interski konferenciákon a magyar democsapat tagjaként nemzetközi szinten kapott visszajelzést arról, milyen minőséget képvisel ez a szakma.
Az alpesi síelésről mint versenysportról a legeredményesebb magyar síző, Miklós Edit beszélt. A kétszeres világkupa-dobogós és olimpiai hetedik versenyzőnktől - aki jelenleg a Magyar Sí-szövetség elnöke - sokat kérdeztek a hallgatók, kezdve természetesen azzal, hogy mennyire sikerült súlyos sérüléséből felépülnie. Szó esett egyebek mellett a különböző versenyszámokról, a versenyhelyszínekről és a felszerelésekről is.
A remek vendégelőadók meghívásáért köszönet a Rekreáció tanszék vezetőjének, dr. Lacza Gyöngyvérnek, valamint kollégáinak, hiszen segítségükkel sikerült igazán emlékezetessé tenni a hallgatók számára ezt a napot.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.