A sportcsapat lelke, az edző
2020. február 3.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Laikusok ritkán gondolnak bele, hogy egy kimagasló sporteredmény nem egyetlen ember büszkesége, hanem egy egész csapaté, a stábé, amelynek tagjai tudásuk legjavát adva hozzák ki a legtöbbet a sportolóból. E csapat központi tagja az edző. Nézzük, mit tanulnak az edzőszakos hallgatók a TE-n, és milyen sportágakra lehet specializálódni!

A sportcsapat lelke, az edző

Az edző szak rejtelmeinek elsajátítása az alapszakkal kezdődik. Itt megtanulhatod, hogy miként kell megtervezni az utánpótlás és a felnőtt sportolók edzésfolyamatát, és ezt hogyan lehet a gyakorlatba is átültetni, vagyis megvalósítani. Megmutatják, hogyan ismerd fel az ifjú tehetségeket és azt is, hogy mit kezdj, ha egy ilyen “csiszolatlan gyémánt” kerül az utadba. A képzés alatt a sportszervezetek működését is megismerheted és azt is, hogy hogy lehet a különböző korosztályok munkáját összehangolni. És természetesen a versenyeztetés menetébe, a felkészítésbe is beletanulsz majd az egyetemi évek alatt.

Az edző alapszakon (és a mesterszakon is) sportágat kell választanod. Nappali tagozaton ezek közül válogathatsz: kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, női torna, férfi torna, röplabda, úszás. Levelezőn pedig a sportágak repertoárja a következő: aerobik, atlétika, autó-motor, férfi torna, evezés, golf, gyorskorcsolya, íjászat, kajak-kenu, kerékpár, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, műkorcsolya, női torna, ritmikus gimnasztika, röplabda, súlyemelés, tenisz, testépítés-fitnesz, vízilabda.

Ha BA szakra szeretnél jelentkezni, akkor intézményi felvételi vizsgát kell tenned. Erre összesen 200 pontot kaphatsz, ami az alábbiakból épül fel: biológiai írásbeli (50 pont), sportági elmélet, szóbeli (30 pont), sportági elmélet, írásbeli (30 pont), sportági gyakorlat (90 pont). Az összpontszámod pedig az itt elér pontszám kétszerese lesz.

A szakedző mesterképzésen a BA-n megszerzett ismereteket mélyítheted el. Megtanulhatod a nemzetközi versenyeztetés csínját-bínját, képes leszel a sporttudomány új eredményeinek értelmezésére és azt is megtanítják, hogy ezeket hogyan alkalmazhatod a munkád során. Sőt, akár a doktori iskolában is folytathatod a tanulmányaidat az MA diplomával a kezedben. Ahogy fentebb említettük, a mesterképzésen is választanod kell egy sportágat, 2020-ban ezek közül szemezgethetsz: atlétika, gyorskorcsolya, jégkorong, kajak-kenu, kézilabda, kosárlabda, vívás.

Légy naprakész, töltsd le a TE felvételi kalauzát és kövess minket Facebookon és Instagramon!

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!