Március 4-én szerdán a Testnevelési Egyetemen felállt a XV. FISU Fórum szervezőbizottsága, amely – ha a koronavírus nem szól közbe – az augusztus 12. és 16. között tartandó esemény lebonyolításáért felel majd.
Mint ismert, 2018 márciusában a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) és a Testnevelési Egyetem (TE) pályázatát ítélte a legjobbnak, aminek köszönhetően a TE – a MEFS közreműködésével – 2020. augusztus 12. és 16. között Budapesten, az egyetemi kampuszon rendezi meg a világ egyetemi sporttal kapcsolatos csúcseseményének egyikét, a XV. FISU Fórumot.
Korábban arról is beszámoltunk, hogy tavaly novemberben a MEFS és a TE vezetői 20 ország nagykövetségének csaknem 40 képviselőjének tartottak sikeres bemutatkozó előadást a fórum kapcsán.
A rendezvény szempontjából újabb mérföldkő, hogy szerdán több érintett jelenlétében megalakult az esemény szervezőbizottsága. Az esemény projektvezetője a TE Marketing és PR Osztályának osztályvezetője, Mezei Dániel. Az alakuló ülésen jelen volt Dr. Székely Mózes, a MEFS főtitkára, aki a Fórum tanácsadó testületének tagja. A projektvezető megnevezte a legfontosabb teendőket és a feladatkörök felelőseit is. A testület a március 13-i, pénteki ülésén folytatja a munkát.
A fórumra eddig 42 ország csaknem 140 résztvevője jelezte részvételi szándékát. A szervezők összesen 350 főt várnak az augusztusi rendezvényre. A regisztráció július 12-én zárul.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001