A Testnevelési Egyetemről a NOB-ig és az UEFA-ig
2020. július 1.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Csoporttársak voltak a Testnevelési Egyetemen, Sportszervező BSc-t és Sportmenedzser MSc-t végeztek, jelenleg pedig mindketten a világ sportjának működéséhez járulnak hozzá szakértelmükkel, nem mellesleg az esküvőjüket szervezik. A tavaly január óta Svájcban élő, egyaránt 27 esztendős Szabó Szandra és Bugár Dávid története egyrészt felemelő, elvégre ilyen fiatalon is eljutottak igen magasra Magyarországról, másfelől iránymutatás az utánuk következő generációnak (is), hogy szorgalommal, alázattal, no meg elszántsággal megvalósíthatók az álmok.

A Testnevelési Egyetemről a NOB-ig és az UEFA-ig (Szabó Szandra)

Szabó Szandra (jobbról az első) Thomas Bach, a NOB elnökének társaságában 

„A Nemzeti Olimpiai Bizottság kötelékéhez tartozom, januárban átkerültem a Nyári Sportok Szekcióból az Ökölvívás kvalifikációs- és olimpiai versenyeiért felelős munkacsoportba, de mivel a koronavírus-járvány az élet minden területét fölborította, jelenleg a kényszerszünetemet töltöm – mondta megkeresésünkre Szabó Szandra. – 2011-ben a Magyar Olimpiai Bizottságnál végeztem szakmai gyakorlatot, sikerült jó kapcsolatot kialakítanom ottani kollégáimmal, s mivel látták rajtam a szakmai elhivatottságot, kéthetes betanuló kurzust elvégezve esélyem nyílt dolgozni a 2015-ben Bakuban megrendezett I. Európai játékokon, jelesül a létesítmény-menedzsment osztályon. Onnan sikerült egyre följebb lépnem, a győri EYOF-on át vezetett Lausanne-ig az utam. Reményeink szerint novembertől újraindul az élet a NOB-nál is, az ősszel veszik fel velünk a kapcsolatot, hiszen akkor már javában készülnünk kell a jövőre halasztott tokiói olimpiára.”

Nos, ez az sztori már önmagában kivételesnek mondható, de akkor még nem beszéltünk Dávidéról – úgyhogy beszéljen ő maga!

A Testnevelési Egyetemről a NOB-ig és az UEFA-ig (Bugár Dávid)

„Álomszerű az egész – kezdte jól érzékelhetően szenvedéllyel mesélni történetét a fiatalember. – Mint szinte minden magyar srác, én is megfertőződtem a labdarúgás imádatával, győri születésűként voltam anno próbajátékon az ETO-nál, de nem voltam kiemelkedő tehetség. Ugyanakkor mindig is érdekelt a sportmenedzsment, s miután 2014-ben végeztem a TE-n, álláslehetőséget kaptam a győri önkormányzatnál, majd pedig a 2017-es nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, az EYOF-on dolgoztam sportmenedzserként. Ragyogó visszajelzéseket kaptunk a rendezvény után mind a sportolóktól, mind a szervezőktől, teljes mértékben elégedettek voltak a munkánkkal. Aztán pedig volt olyan szerencsém, hogy hosszú pályázati folyamat után felvételt nyertem az Európai Labdarúgó-szövetséghez, az UEFA-hoz, jelenleg is ott dolgozom, az akkreditáción. Tevékenyen részt veszünk az idén nyárról jövő nyárra halasztott, több európai városban, így részben Budapesten rendezendő Európa-bajnokság előkészítésében. Hozzám tartozik az önkéntesek, a biztonsági emberek, valamint a hatóságok felkészítése. Akárcsak Szandra, én is imádom a munkámat, erről álmodtunk, és boldogok vagyunk, hogy sikerült megvalósítanunk.”

A Testnevelési Egyetemről a NOB-ig és az UEFA-ig (Bugár Dávid, Szabó Szandra)

Munkájuk során számos klasszis sportolóval találkoztak már – az ökölvívó Vladimir Klicskóval vagy éppen a labdarúgó Didier Drogbával és Figóval, hogy csak néhány nevet említsünk –, de hogy meddig maradnak Svájcban, egyelőre nem tudják. Az biztos, hogy a tavaszra tervezik az esküvőjüket, és elképzelhető majd a hazatérésük, hogy idehaza kamatoztassák felhalmozott tudásukat, kivételes szakmai tapasztalatukat, gyakorlatukat.

Őket hallgatva egészen biztosak vagyunk benne, hogy előadóként is megállnák a helyüket, egyebek mellett azért, mert szakterületük kapcsán nehéz náluk hitelesebb forrást találni a fiatalok körében.

 

Kamler János

 

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!