Augusztus 12-én, szerdán a Testnevelési Egyetemen kezdődik a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) első online kiterjesztésű hallgatói világfóruma, amely rekordszámú közönség részvételével zajlik három napon át. Egy nappal a történelmi esemény előtt a Forum szervezőbizottságának vezetője, Mezei Dániel beszélt az előkészületekről és a várakozásairól.
Hathetes, roppant rövid és intenzív előkészület után szerdán közép-európai idő szerint 13 órakor a nyitóünnepséggel kezdődik a 2020 FISU World Forum, amelyet idén a koronavírus-járvány miatt rendkívül jól előkészített digitális platformon követhetnek a résztvevők, illetve, ahogy korábban megírtuk az első 90 percet a Sport TV is közvetíti, mint kiderült, a Sport1 televízió.
A részvétel regisztrációhoz kötött, és jelen állás szerint a 174 tagországot tömörítő FISU több mint 100 tagországából – ha minden kedvezően alakul – közel 1400 résztvevő élvezheti három napon át a szakmai előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket, továbbá a kikapcsolódást szolgáló kvízkérdéseket és gamification játékokat.
A nyitóünnepség előtt beszédet mond Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Oleg Matyisin, a FISU elnöke, Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Sportért felelős államtitkára, Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, a TE rektora.
„A fórum szervezőbizottsága már a végső simításokat végzi – jelezte Mezei Dániel, a szervezőbizottság vezetője. – Mint minden nagy eseménynél, így a mostaninál is az utolsó pár nap kritikus, de munkatársaimmal, a FISU csapatának koordinálásával azon dolgozunk, hogy minden készen álljon a nyitóünnepségre. Úgy gondolom, minden a helyére kerül a digitális platformon, így a több mint száz országból érkező, és remélhetően több mint ezernégyszáz résztvevő azt tapasztalja majd, hogy Magyarország, illetőleg a Testnevelési Egyetem és szakmai partnerei – a komoly összefogásnak köszönhetően – képesek megvalósítani egy nemzetközi színvonalú digitális eseményt. Összefoglalva: jól állunk, de semmit sem szeretnék elkiabálni, a vizsga még csak most következik.”
A rendezvény programkínálata rendkívül széles. A résztvevők megvitathatják, hogy a 70 éves FISU a jövőben miképpen tudja fenntartani örökségét, és milyen kihívásokkal kell szembenéznie, de izgalmasnak ígérkezik a Nemzetközi Egyetemi Sport Napja, a Healthy Campus (Egészséges Egyetem), a Sportdigitalizáció vagy az egyetemek rangsorolásával kapcsolatos témakör is.
„Nagyon kíváncsiam várom a hetvenéves FISU jövőjével kapcsolatos vitafórumot, amely elsősorban a »Hogyan tovább?« kérdésre szeretne választ találni – emelte ki Mezei Dániel. – A FISU munkatársaival nagy megtiszteltetés együtt dolgozni, egy nagyon emberi és professzionális csapat segíti a munkánkat. A nemzeti egyetemi sportszövetségek, illetve a nemzetközi egyetemi sportszövetségek jelentős szervezetek, és könnyen elképzelhető, hogy a jövőben – a koronavírus-járvány miatt kialakult folyamatokat figyelembe véve – az egyetemi sportélet világszerte nagyobb teret és szerepet kap. A járvány okozta helyzet következtében minden eltér a megszokottól. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy az eddigi adatok alapján várhatóan csökken az érdeklődés még a most zajló labdarúgó Bajnokok Ligája és Európa-liga mérkőzései iránt is. Ha ez a tendencia folytatódik, teljes átrendeződésre számíthatunk a profi sporton belül. Ennek következtében a hazai és a nemzetközi egyetemi sport és annak fontos szervezetei, így a FISU is, előnyös helyzetbe kerülhetnek. Mindez ráirányíthatja a figyelmet a branding és a marketingtervezés fontosságára és újragondolására.”
Érdekesség, hogy a FISU World Forum nyitóünnepsége előtt, délelőtt 10 órától kerül sor a TE Athén termében a MEFS éves tisztújító közgyűlésére, ami kitűnő alkalmat kínál arra, hogy ráirányítsa a figyelmet a hazai egyetemi sport fontosságára is.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025.
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.