A Testnevelési Egyetem mint hívó szó
2020. szeptember 21.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Prof. Dr. Géczi Gábor vezetésével múlt héten pénteken és szombaton indult a Testnevelési Egyetemen a sportlétesítmény-üzemeltető szakirányú továbbképzés, amely két tantárgy kivételével együtt zajlik a rendezvényszervező-sportbiztonság szakirányú képzéssel. Előbbi képzés csaknem negyven hallgatóval rajtolt el.

„Egészen pontosan harmincnyolccal – mondta megkeresésünkre Géczi Gábor. – A Milton Friedman Egyetemen korábban zajlott már efféle képzés, ott viszont nem voltak ennyien, hiszem, hogy a Testnevelési Egyetem mint intézmény ennek kapcsán is hívó szónak bizonyult. Ami a múlt heti tapasztalatokat illeti, nos, csupa jót mondhatok, érdekes és izgalmas beszélgetések alakultak ki, sok-sok kérdéssel, a négy előadó pedig Zékány Márta, Dr. Nagy Zsigmond, Széles József és jómagam voltak.”

Kérdésünkre válaszolva a korábbi kiváló jégkorongkapus hangsúlyozta: felkészültek arra az esetre is, ha a koronavírus második hulláma online oktatásra „kényszeríti” a felsőoktatást, így a Testnevelési Egyetemet is.

„Az első félévben jobbára elméleti oktatás zajlik, a másodikban, februártól kezdve helyszíni képzések vannak betervezve. Már tárgyalunk az előadókkal, hogy ha a pandémia valóban meggátolja a helyszíni oktatást, akkor készüljenek létesítménybejárási filmekkel, megkönnyítve ezzel a gyakorlati oktatásunkat. De természetesen bízunk benne, hogy a koronavírus-járvány nem kényszerít minket erre.”

A Testnevelési Egyetem mint hívó szó

Géczi Gábor végezetül elárulta, hogy a sportlétesítmény-üzemeltetésen belül lesz négy specializációs képzés, jelesül pályakarbantartó (labdarúgás, fű és műfű), jégmester (hoki, korcsolyázósportok), kikötőmester (vitorlázás, kajak-kenu és evezés) és uszodamenedzser (úszás, vízilabda).

„Ezek mindegyike fizetős tanfolyam lesz, s a mi képzésünkön belül lehet majd jelentkezni rá” –zárta szavait Géczi Gábor.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!