Az elsőéves kulcsember
2020. október 12.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A szövetségi kapitány is felfigyelt a TFSE-MTK két fiatal játékosára, Bernáth Rékára és Dúl Pankára. A Győr, illetve a Csata csapatától elszenvedett vereséget követően az elmúlt hét végén megszerezte idénybeli első győzelmét a TFSE-MTK a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban, miután hazai pályán, a Városmajorban 76–63-ra megverte a továbbra is nyeretlen PINKK-Pécsi 424-et. 

Magyar Bianka vezetőedző együttese a félidőben 24 ponttal vezetett, s bár az utolsó negyedet jobb lesz elfelejteni (12–21), bőven maradt az előnyből a mérkőzés végéig. A TFSE-MTK-ban négyen is tíz pont felett termeltek, a két Jenkins, Chanise és Alisia egyaránt 17 pontot szórt, Németh Alma 11-et, míg Bernáth Réka 13-mat. Réka három triplát hajított az összecsapáson, a vonalon túlról kimondottan gólerős az idényben, meg aztán 19.33-mas meccsátlagával a teljes NB I-es mezőny negyedik legeredményesebb játékosa – ezúttal vele beszélgettünk.

„Már az előző, csonka idényben is sok játéklehetőséget kaptam a TFSE-MTK szakmai stábjától, ami természetesen jót tett az önbizalmamnak, és igen, a hárompontos dobások valóban megfelelően működnek – mondta megkeresésünkre a rokonszenves kosaras, aki elsőéves hallgató a Testnevelési Egyetem edzői szakán. – A Győr elleni nyitányhoz képest már az előző, Csata elleni meccsen is sokkal jobban működött a védekezésünk, s bár kikapni nem kellemes érzés, már akkor éreztük, hogy jó úton járunk. A sport különben is olyan, hogy nem mindig lehet nyerni jó teljesítménnyel, hiszen az ellenfél játszhat még annál is jobban.”

Az elsőéves kulcsember (Bernáth Réka)

Fotó: MKOSZ / Rébay Viktor

A 21 esztendős kiválóság kapcsán szembetűnő az idényenkénti fejlődése, különösen pontszerzés terén ível meredeken fölfelé az eredményességi görbéje.

„Sok energiát fektetek sportpályafutásomba, és az idén nyáron másodedzőnkkel, Hegedűs Péterrel rengeteg különmunkát végeztem, ezúton is köszönöm neki a segítséget, az időt, az egyéni képzést, amit rám szánt” – folytatta Bernáth Réka, akinek játékára Székely Norbert szövetségi kapitány is felfigyelt, hiszen az ugyancsak a TFSE-MTK-t erősítő Dúl Panka mellett őt is meghívta a válogatott bő keretébe. A mieink novemberben Hollandia ellen játszanak Európa-bajnoki selejtezőt Szekszárdon, reményeink szerint TFSE-MTK-s kosarasokkal a fedélzeten.

S ha már Szekszárd, Bernáth Rékáék legközelebb éppen ott, az Atomerőmű KSC otthonában lépnek parkettre a bajnokságban, szerdán 18 órakor kezdődik az összecsapás.

A TFSE-MTK jelenleg a tizedik helyen áll a 12 csapatos élvonalban, míg a nála eggyel kevesebb (két) mérkőzést játszó Atomerőmű egyelőre százszázalékos, és a címvédő Sopron mögött második helyezett a tabellán.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!