Kétezertizennyolcban indult útjára a Testnevelési Egyetemen a három féléves sportmédia szakirányú továbbképzés. Az első évfolyam után október elején újabb, a sportmédia lehetőségei iránt érdeklődő 13 hallgató kezdte meg tanulmányait a TE képzésén. Dr. Gál Andrea, a Társadalomtudományi Tanszék vezetője, a képzés szakfelelőse így foglalta össze az elmúlt két év tapasztalatait.
„Az első évfolyamra jelentkezők túlnyomó része azért vett részt a képzésen, hogy belekóstoljon a sportmédia világába. Sajnos akkor még nem használhattuk azt a multimédiás stúdiót, amelyet nemrég vehettünk birtokba az egyetemen. Így a gyakorlati képzést kizárólag külsős helyszíneken kellett megoldanunk, aminek megszervezése nem volt egyszerű feladat. Hozzá kell tennem, hogy ennek ellenére a tizenegy fős csoport minden tagja lediplomázott, akiket egyszerűen csak »kezdő tizenegynek« neveztünk el. Örömteli, hogy többüknek is sikerült elhelyezkedniük a sportmédia világában: korábbi hallgatóink egy része a Nemzeti Sportnál, de van, aki a Testnevelési Egyetem PR és marketingosztályán, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség hírszerkesztőségében, illetve az UVSE vízilabdacsapatának médiacsapatában kapott állást.”
A szakfelelős és a szakmai gyakorlatért felelős szakemberek – Mezei Dániel televíziós sportriporter és sportújságíró, a TE PR és marketingosztályának vezetője és Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője és a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke – az első évfolyam hallgatóinak visszajelzését figyelembe véve növelték a gyakorlati órák arányát. Mindez azért is fontos, mert ezekre az alkalmakra immár az intézmény vadonatúj, rendkívül színvonalas stúdiójának két héttel ezelőtti átadását követően autentikus környezetben kerül majd sor, ahol megszerezhetnek a kellő gyakorlati tudást és tapasztalatot a jövő sportmédia-szakemberei.
„A korábbiakhoz hasonlóan igyekszünk minél több helyszínre elvinni a hallgatókat. A tizenhárom, rendkívül lelkes diákból álló második évfolyam a közelmúltban a Puskás Arénában járt, ahol Szöllősi György közreműködésével megismerkedhettek a létesítmény sajtókiszolgáló-részlegével. Természetesen figyelemmel követjük a járványügyi helyzet alakulását, és ha súlyosbodnak a körülmények, átállunk távoktatásra. Ez esetben a leendő szakemberek komolyabb szakmai feladatokat kapnak, amelyek megfelelő kihívások elé állítják őket: cikkeket, összefoglalókat kell írniuk, tévében zajló sporteseményekről kell írásban tudósítaniuk” – tájékoztatott dr. Gál Andrea.
A szakfelelős örömét fejezte ki, hogy a képzésen részt vevők határozott elképzeléssel vágtak bele tanulmányaikba, és már most remek közösséget alkotnak. Szintén örvendetes, hogy a 13 főből 4 hölgy, ami azért említésre méltó, mert a sportújságíró szakmában sajnos kevesebb a női szereplő.
A távlati tervek között szerepel, hogy a Sportmédia szakirányú képzés hároméves Sportkommunikáció alapszakká alakul át, amely az egyetem vezetőségének komoly szándéka.
Márványkövi Ferenc
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001