Együttműködés a Budapest Honvéd Sportegyesülettel
2020. december 3.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

Együttműködési megállapodást kötött szerdán a Budapesti Honvéd Sportegyesület államilag akkreditált Kosár Akadémiája, valamint a Testnevelési Egyetem. A szerződés értelmében az egyetem is részt vesz az Akadémia kettős karriergondozásában, segíti a felvételi előtt lévő és már felvételt nyert játékosok tanulmányait, valamint az Akadémia szakmai stábjának, edzőinek, egészségügyi szakembereinek a szakirányú képzését.

A két fél emellett közös sportszakmai anyagok elkészítésében is együttműködik, az egyetem biztosítja a játékosok számára a labordiagnosztikai méréseket, ezzel is releváns információkkal ellátva az Akadémia szakmai stábját. Az eseményen az Egyetemet Dr. Sterbenz Tamás általános rektorhelyettes valamint Boros Zoltán, az Egyetem oktatója képviselte. Mindketten ismert kosárlabda-szakemberek, utóbbi a fővárosi klub kiemelkedő játékosa volt a 90-es évek sikercsapatában.

Együttműködés a Budapest Honvéd Sportegyesülettel

Az aláírás pillanata (Fotó: Szilágyi Anna) 

Sarkalatos pont a megállapodásban a TFSE kosárlabda-szakosztályának, valamint Akadémia együttműködése a tehetséggondozásban.

„Az egyezség értelmében a TFSE segít a fiatal tehetségek felkutatásában, az U15-ös korosztály alatti csapatok esetében az Akadémiai képzés lehetőségének megteremtésében. Ezen felül közös tornák és szakmai napok megszervezésében is gondolkodunk. Ez a megállapodás egyébként az első lépcsőfok az életünkben, hiszen a jövőben nem csak az Akadémia, hanem a nagy egyesület is hasonló megállapodást köt majd a Testnevelési Egyetemmel” - árulta el Gergely István, a BHSE ügyvezető elnöke.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!