Decemberben a törökországi Mersinben rendezték meg a tornászok Európa-bajnokságát, és bár a pandémia miatt nem volt teljes a mezőny, a mieink vállalták az indulást, és ragyogó eredményeket értek el. A jó eredményeknek egyértelműen pozitív hatásai vannak, mondta el Kalmár Zsuzsanna, a Testnevelési Egyetem tanszékvezetője.
A férfi- és a női csapat egyaránt bronzérmes lett, az olimpiai kvótát már korábban megszerző Kovács Zsófia ugrásban és felemás korláton aranyérmet szerzett, Székely Zója pedig második lett felemás korláton. Egy szó, mint száz, a felnőtteknél és a junioroknál egyaránt kitettek magukért a magyar versenyzők. Külön ki kell emelnünk Kiss Balázst és Balázs Krisztiánt, akik a Testnevelési Egyetemre járnak: Kiss Balázs tagja volt a bronzérmes férficsapatnak, míg Balázs Krisztián a junioroknál első lett nyújtón, csapatban pedig második. Egy szó, mint száz, a felnőtteknél és a junioroknál egyaránt kitettek magukért a magyar versenyzők.
„Az eredmények értékéből semmit sem von le a mezőny hézagossága, mert a gyakorlatok minden körülmények között extrák voltak – mondta érdeklődésünkre Dr. Kalmár Zsuzsanna, a Testnevelési Egyetem Torna RG, Tánc és Aerobik Tanszékének vezetője, aki nemzetközi bíróként tevékenykedett az Európa-bajnokságon, a felemás korlátnál pedig ő volt az egyik vezető bíró. – Azzal, hogy csapataink és versenyzőink vállalták az indulást, pozitív és követendő példával álltak elő fiataljaink előtt. Női csapatunk sikerének súlyát az is jelzi, hogy az Év sportolója gálán a Magyar Sportújságírók Szövetsége a második helyre rangsorolta a csapatok kategóriájában, mi több, Kovács Zsófia egyéniben második lett a voksoláson. Örömteli tornászaink teljesítménye és hozzáállása, nagyon sok van bennük.”
Kalmár Zsuzsanna hozzátette: munkássága elismeréseként meghívást kapott a tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpiára, amelyen nemzetközi bíróként dolgozik majd.
„Örömmel újságolom, hogy Draskóczy Imre, a magyar tornászválogatott szövetségi kapitánya a tavaszi félévtől kezdődően külsős oktatóként nappali és levelező szakon egyaránt részt vesz a Testnevelési Egyetem mesterképzésén” – árulta el végezetül Kalmár Zsuzsanna.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.