A súlyos COVID-19 betegek kezelésének leghatékonyabb, és máig egyetlen bizonyított módja a plazmaterápia, amely életeket menthet. Az oltás a végleges megelőzés, a plazmaterápia pedig a már beteg emberek gyógyítását segítő hatékony terápia. A szérum kizárólag a gyógyult betegek véréből állítható elő, ezért kulcsfontosságú, hogy közülük minél többen vegyenek részt plazmaadáson. A Testnevelési Egyetem figyelemfelhívó akciót indít annak érdekében, hogy minél több gyógyult ember adjon vérplazmát az új betegek gyógyítása érdekében.
A koronavírus berobbanó harmadik hulláma kiugróan megnövelte a kórházi ellátást igénylő betegek számát. Az ő kezelésükre továbbra is kevés célzott terápiás lehetőség érhető el. A vakcinálás jó tempóban folyik Magyarországon, ami a legfontosabb, de azzal párhuzamosan még sokáig szükség lesz a betegeket támogató terápiára.
„Az oltást fel kell venni, ez az alap és az tudja hosszútávon megoldani a járványhelyzetet. Azonban emellett, a sajnos igen nagyszámú beteg számára a leghatékonyabb támogató terápia továbbra is a vérplazmaterápia – említette meg Dr. Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese. – A betegek számára kulcsfontosságú tehát, hogy minél több gyógyult vegyen részt a plazmaadáson, hiszen csak az ő vérükből készülhet el az életmentő szérum – emelte ki a kutatóorvos.”
A Testnevelési Egyetem tavaly áprilisi vérplazmaadásán Kapás Boglárka is mintát adott (Fotó: Vidor Gergely)
A vérplazmaadásra a Testnevelési Egyetem hallgatói és munkatársai mellett külső érdeklődők is jelentkezhetnek, de az ő esetükben regisztrációra van szükség, amelyet a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen tehetnek meg. Akik nem az Egyetem polgárai kérjük, csak visszajelzés esetén, a megadott időpontban érkezzenek az Egyetem területére.
Csak azok jelentkezzenek, akik már átestek a koronavírus-fertőzésen, és a tünetek megjelenése után eltelt legalább 4 hét, vagy a gyógyulás után minimum 2 hét. Vérplazmát minden, a vírusból kigyógyult személy adhat, attól függetlenül, milyen tüneteket mutatott nála a fertőzés, vagy mennyire volt súlyos a betegség lefolyása – azok is tehát, akik a nem szorultak kórházi kezelésre.
A plazmaadásra jelentkezőknél először vérvételre kerül sor, melyre a Testnevelési Egyetem új Központi Épülete alatti parkolóban várják a résztvevőket az OrthoSera szűrőbuszánál (bejárat a MOM Parkkal szembeni sorompónál, az Alkotás utca felől).
Időpont: 2021. március 17. (szerda), 10.00 és 13.00 között.
Cím: 1123 Budapest, Alkotás utca 44.
A vérvételre nem szükséges éhgyomorral érkezni, ugyanis kizárólag abból a célból vizsgálják meg a mintákat, hogy elegendő antitest található-e bennük. Más betegségekhez hasonlóan a koronavírus-fertőzés esetén is eltérő, mennyi ellenanyagot termel a szervezet, a hatékony plazmaterápiához pedig szükséges, hogy ennek szintje meghaladjon egy bizonyos értéket – említette meg Dr. Lacza Zsombor. A vérvételre nem kell előzetesen jelentkezni, ám mindenkit arra kérnek, hogy lehetőség szerint vigye magával a PCR-vizsgálatról szóló leleteit.
Első alkalommal minden jelentkezőtől 1 kémcsőnyi vért vesznek le, ennek vizsgálata után pedig külön értesítik azokat, akik a vérükben található ellenanyag szintje alapján alkalmasak plazmaadásra. A vérplazma-vétel eljárása gyakorlatilag hasonló a véradás folyamatához, ám ennek során a vérnek csak a sejtes elemek nélküli, fehérjéket és antitesteket is tartalmazó részét használják fel.
illusztráció: freepik.com
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.