Megszavazta a Parlament a TE alapítványi fenntartását
2021. április 27.Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem

A Parlament 11 alapítvány létrehozásáról döntött kedden, melynek értelmében a Testnevelési Egyetem államiból alapítványi fenntartásba kerül. A parlament 134 igen, 59 nem szavazattal fogadta el a Palkovics László innovációs és technológiai miniszter által benyújtott, a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló sarkalatos törvényt.

A döntés értelmében alapítvány működteti a jövőben a Testnevelési Egyetem mellett, a szegedi, a dunaújvárosi, a pécsi, a nyíregyházi, és a debreceni, továbbá a Magyar Táncművészeti Egyetemet, az újonnan létrejövő Tokaj-Hegyalja Egyetemet, a Budapesti Gazdasági Egyetemet, a Semmelweis Egyetemet és a Rudolf Kálmán Óbudai Egyetemet. Létrehoztak öt további alapítványt is egyéb célokra. Valamint nem alakul alapítványi formába, de a katolikus egyházhoz kerül az egri Eszterházy Károly Egyetem. A közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló jogszabály összesen 32 alapítványt sorol fel, ezek közül 21 felsőoktatási intézmény fenntartója.

A Testnevelési Egyetem Szenátusa támogatja a modellváltást 1

Még 2021. március 22-én, Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos rektor és Dr. Genzwein Ferenc kancellár előterjesztésére a Testnevelési Egyetem Szenátusa megtárgyalta az intézmény közérdekű vagyonkezelő alapítvány által fenntartott felsőoktatási intézménnyé történő átalakulását. Az előterjesztést a Szenátus ellenszavazat nélkül támogatta.

A Parlamentben Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára a törvényjavaslat általános vitájában az elmúlt időszak tapasztalatai és a most létrejövő alapítványok miatt nevezte szükségesnek, hogy egységes kódexben határozzák meg a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó szabályokat. Arról is beszélt, hogy az egyetemi fenntartóváltás, azaz a modellváltás nem új dolog, egy 2016-os stratégiát hajtanak végre.

– A versenyképesebb, a gazdasághoz közelebb álló működési forma az államtól függetlenebb, autonóm szervezeti struktúrát teremt, a vagyon pedig garantálja a pénzügyi autonómiát – érvelt. Ez az alapítványi forma egy sajátos magánjogi jogalany, amely az oktatáson túl olyan közfeladatokra is alapítható, mint a kultúra, a hagyományőrzés, a tehetséggondozás, a nemzeti kultúra megőrzése, az örökség- és a klímavédelem, az épített és természeti környezet védelme. Az alapítvány létrehozásakor az alapítónak biztosítania kell legalább 600 millió forintnak megfelelő vagyont. Az állami költségvetés tervezésekor pedig „előresorolt tényező” ezen alapítványok finanszírozási feltételeinek a biztosítása. Az alapítványok az állam által ingyenesen juttatott vagyonnal szabadon gazdálkodnak, el is adhatják. Az alapító az egyes vagyonelemek esetén a szabad gazdálkodást korlátozhatja, az államot megillető elővásárlási vagy vételi jogot írhat elő a juttatott vagyonelemeknél. A Nemzeti Földalapba tartozó földet is át lehet adni határozatlan időre, ingyenesen az alapítványnak.

Az ügyvezetést a legalább öt természetes személyből álló kuratórium látja el – őket az egyetemet fenntartó alapítványok esetében a miniszter nevezi ki, és kötelező háromfős felügyelőbizottságot (fb) is létrehozni. Az összeférhetetlenségi szabályok nem szigorúak, más munka is folytatható a kuratóriumi vagy az fb-tagság mellett, amelyért díjazás is jár. Ha üresedés van egy kuratóriumi vagy felügyelőbizottsági poszton, akkor a két testület együtt határoz az új tagról. Olyan alapítvány is kaphat támogatást, amely kuratóriumában vagy felügyelőbizottságában politikus, például a kormány tagja vagy a főpolgármester ül.

SchandaTamas

Schanda Tamás szerint az alapítványi fenntartásba került egyetemek működési formája garantálja az autonómiát (Fotó: MTI)

Rögzítették azt is, hogy az orvosegyetemekhez tartozó klinikákon továbbra is megmarad az állami irányítás. A törvény azt is meghatározza, hogy ha az állam az alapítvány közfeladat-ellátását nem teljes egészében vagyonjuttatással biztosítja, a feleknek megállapodást kell kötni. Ez a keretmegállapodás legalább 15, legfeljebb 25 évre szól, ezen időtartam alatt 3-5 évente meg kell állapodni a részletes feladatfinanszírozásról.

A most létrehozott 11 egyetemfenntartó alapítvány mellett az Országgyűlés megalapította a Makovecz Campus Alapítványt is, amelynek a többi között feladata a kötelező pedagógus, egészségügyi és szociális ágazati továbbképzések fejlesztése, valamint a piliscsabai egykori egyetemi campus épületeinek megóvása. 

A mezőhegyesi ménesbirtok vagyonkezelői jogai a Jövő Nemzedék Földje Alapítványhoz kerülnek, amely az agrárképzés fejlesztését is feladatául kapja. A Magyar Kultúráért Alapítvány létrehozásának célja a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Petőfi Irodalmi Ügynökség bázisán kialakuló kulturális menedzsmenttel és disztribúcióval foglalkozó kulturális ügynökség megvalósítása. A Hauszmann Alapítvány a neves építész hagyatékát gondozza, valamint létrehozza a hagyományos szépmíves mesterségek komplex oktatási, kutatási és dokumentációs tudásközpontját. A MOL – Új Európa Alapítvány – amelynek az állam a társalapítója és az olajtársaság részvényeinek egy részével fog gazdálkodni – a tehetséggondozás mellett a gazdaságfejlesztési programok, környezet- és klímavédelmi, fenntarthatósági tevékenységek, kutatások támogatásával foglalkozik. Az Eszterházy Károly Egyetemből kiváló Sárospataki Comenius Campus szintén augusztus 1-jétől Tokaj-Hegyalja Egyetemként jön létre a szőlész-borász, valamint a turizmus-vendéglátás képzést támogatandó, fenntartója az azonos nevű alapítvány lesz, amely a Grand Tokaj állami borászat részvényeiből kap egy részt a működéséhez. Nagyobb részvénycsomaghoz jut a Semmelweis Egyetem, amely Richter részvényeivel gazdálkodhat.

 

Forrás: MTI

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!