Szenzációsan szerepeltek a magyarok a budapesti vizes Európa-bajnokságon, összesen 15 érmet szereztek, öt aranyat, négy ezüstöt és hat bronzot. Az úszok öt arany-, három ezüst- és négy bronzéremmel jelezték felkészültségüket a tokiói nyári olimpiára.
Az úszok szövetségi kapitánya, Prof. Dr. Sós Csaba elégedett lehet a teljesítménnyel, valamint azzal, hogy a Testnevelési Egyetem Úszás és Vízi Sportok Tanszékéről számos kollégája segített neki. Dr. Egressy János a Vasas vezetőedzőjeként összesen négy versenyzőt „adott” a magyar válogatottba, közülük Szabó-Feltóthy Eszter Eb-döntőben úszva hetedik helyezéssel zárta a seregszemlét. Szintén a TE tanszékét képviselte Magó Gábor, akinek egy versenyzője szerepelt a magyar válogatottban, Kovácshegyi Ferenc az európai szövetség technikai bizottsági tagjaként dolgozott az Európa-bajnokságon, míg Dr. Szájer Péter versenyigazgatóként tevékenykedett a nem mellesleg tökéletesen megszervezett és lebonyolított eseményen.
„A legutóbbi Európa-bajnokságot négy arany-, egy ezüst-, és egy bronzéremmel zártuk, de Glasgow-ba a csapatunkból többen hosszabb kihagyás, nagyobb pihenő után érkeztek. Vagyis ha a számokat nézem, az előrelépést mutat, ám valójában úgy gondolom, nem léptünk előre. Nem kerülöm meg a kérdést sem: sokan mondták, hogy óvatos vagyok, amikor azt mondtam az olimpia kapcsán, hogy lehet egy aranyunk, s mellette két, esetleg három érmünk, de ez a budapesti kontinensviadal megerősített abban, hogy ez a realitás – értékelt a Nemzeti Sportnak az Eb-t követően Sós Csaba, aki a nemzetközi mezőny kapcsán így fogalmazott. – Máshol is zajlik az őrségváltás. A 2017-es budapesti világbajnokságon mondtam, hogy egyszerre látjuk az uszodában a múltat, a jelent és a jövőt – a múlt továbbra is velünk van, az idősebb klasszisok továbbra is velünk vannak, de azt látni kell, hogy hiába dolgoznak, hiába javulnak az edzéseredményeik, a korukból adódóan már nemigen tudják korábbi önmagukat hozni téthelyzetben.”
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001