Nemcsak a nagyszínpadon, hanem az egyetem standján is jelentős érdeklődést tapasztaltunk egyetemünk iránt a csütörtökön kezdődött Educatio nemzetközi oktatási szakkiállításon.
Látványos showműsorral, neves sportolókkal, színes standdal és rektorhelyettesi köszöntővel várja a továbbtanulni vágyókat az Educatio nemzetközi oktatási szakkiállításon a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem.
A sporttudomány két legnevesebb folyóirata, a British Journal of Sports Medicine (BJSM) és a Sports Medicine (SM) is közölt ebben a szemeszterben egy-egy olyan cikket, amelyben dr. habil Csányi Tamás, a Testnevelés-elméleti és Oktatásmódszertani Tanszék vezetője is közreműködött.
Az oklevélszerzés feltételéül előírt nyelvvizsgára vonatkozóan is tartalmaz előírásokat a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény december 20-án hatályba lépett módosítása. Ennek eredményeképpen a Testnevelési Egyetem legkésőbb 2023. január 19-ig kiállítja mindazon diákjainak oklevelét, akik a korábbi szabályozás alapján nem kaphattak diplomát.
A téli vizsgaidőszak végétől egészen a második félév kezdetéig TF-es oktatókkal készült podcastokat sugárzunk a legkülönbözőbb témákban. A tf.hu szerkesztősége a te véleményedre is kíváncsi. Gyere és hallgasd velünk az adásokat!
Január 12. és 22. között az egyesült államokbeli Lake Placidben rendezik meg a Téli Egyetemi Világjátékokat. Hazánkból 36 fiatal sportoló utazik el a rangos eseményre, ez minden idők legnépesebb magyar küldöttsége a játékokon.
A közelmúltban egyetemünkre látogatott dr. Szojib Tajbajev (Soyib Tajibaev), az Üzbég Állami Testnevelési és Sport Egyetem oktatója és kutatója. A vendéget a nemzetközi kapcsolatok igazgatóságán Koppa Györgyi partnerkapcsolati referens fogadta.
Archívum
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.