A Testnevelési Egyetem és az egyesült államokbeli Slippery Rock Egyetem közötti együttműködés keretében nemrég hazánkba látogatott Wei Bian, az amerikai egyetem Test- és Egészségnevelés Tanszékének adjunktusa.
A Testnevelési Egyetem Beruházási Programiroda támogatást nyert el a KEHOP 5.2.11. „Fotovoltaikus rendszerek kialakítása központi költségvetési szervek részére” c. pályázaton. A pályázat célja, napelemes elektromos áram termelő rendszer megvalósítása, mely által elsősorban az üvegházhatást okozó gázok (CO2) kibocsátásának, illetve a Testnevelési Egyetem elektromos energia szolgáltatótól történő beszerzésének csökkentése.
A kaposvári Pannon Lovasakadémia adott otthont a megújult egyetemi edzőképzésünk lovassportági felvételi vizsgájának. A Magyar Lovassport Szövetség nyolc hivatalos szakága közül hatra érkezett jelentkezés a képzésre: megjelent többek között a három olimpiai szakág (díjugratás, díjlovaglás, lovastusa), a lovastorna, western-reining, valamint Magyarország legeredményesebb szakága, a fogathajtás is.
Darnyi Tamás úszó és Kovács Péter kézilabdázó nevét viseli mostantól két tanterem a Testnevelési Egyetem gyakorlóiskolájában. A hatodik Diana Fesztiválon a hagyományos „teremkeresztelő” mellett gondolatébresztő beszélgetések, sokszínű bemutatók és foglalkozások várták a diákokat.
Szép időben került sor a Testnevelési Egyetem egyik legszebb közös összejövetelére, a tanév végét is jelző pedagógusnapi ebédre, amelyet az utolsó Hepp Ferenc teremben tartott dolgozói értekezlet előzött meg. Az eseményről, a Testnevelési Egyetem tanárairól és dolgozóiról sok fotó készült, amelyet cikkünkben tekinthetnek meg.
Testnevelési Egyetem Doktori Tanácsa és a Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önt Kendelényi-Gulyás Erika „A magyar élsport versenyképessége és az állami finanszírozás hatékonyságának kapcsolata” című értekezésének nyilvános PhD védésére.
A Testnevelési Egyetem és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács együttműködésének eredményeként a Pedagógia és Módszertani Tanszék szervezésében a Tanács Titkárságának két kollégája, Diószegi Judit és dr. Molnár István Jenő főosztályvezető-helyettes 2018. június 15-én, pénteken a Bűnmegelőzés helye és szerepe a sportfoglalkozásokon címmel workshopot tartott a Testnevelési Egyetem oktatói számára.
Archívum
-
2024.
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.