A Magyar Sporttudományi Társaság 2016-ban ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját, amely így egybeesik a 2016. év kiemelkedő sportrendezvényeivel a magyar szempontból sikeres Riói Olimpiai és Paralimpiai Játékok megrendezésével és egyben az első újkori Olimpia megrendezésének 120. évfordulójával.
Ebből az alkalomból az MSTT november 21-én egy nagyszabású egész napos konferenciát szervez a Magyar Sport Házában, amelynek középpontjában az OLIMPIA fog szerepelni.
Tekintettel arra, hogy a sporttudomány egy olyan multidiszciplináris terület, amely nagyon sok szempontból foglalkozik tudományos alapossággal és tudományos szempontból a sporttal, így célkitűzésük a konferencia megrendezésével, hogy az OLIMPIÁVAL is hasonló módon, vagyis sok szempontból foglalkozzunk, különös tekintettel arra, hogy Magyarország pályázik a 2024-es Játékok megrendezésére is. Ezen célkitűzés alapján a konferenciának címe: ”Az OLIMPIA sok szempontból”.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt a konferencián, ahol Egyetemünkről számos kolléga fog előadást tartani. A konferencián a részvétel ingyenes, de regisztráció köteles, tudnivalók a mellékelt programban, illetve az MSTT honlapján.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2025
-
2024
-
2023
-
2022
-
2021
-
2020
-
2019
-
2018
-
2017
-
2016
-
2015
-
2014
-
2013
-
2012
-
2011
-
2010
-
2009
-
2008
-
2007
-
2006
-
2005
-
2004
-
2003
-
2002
-
2001