Gombocz János: Érdeklődésem a pedagógia iránt már gyermekkoromban kialakult

Január 14-én töltötte be 80. életévét dr. Gombocz János, a TF legendás alakja, akinek pályája mindannyiunk számára példaértékű lehet.

Rohan az idő. Dr. Gombocz János 56 évvel ezelőtt lépett be először tanárként a TF-re, és mind a mai napig tanít, jelenleg a Tanárképző Intézet Pedagógia Tanszékén tart órákat, továbbá PhD-hallgatók témavezetője. A legendás oktató 1988 és 2014-es nyugdíjba vonulása között a Testnevelés-elmélet és Pedagógia Tanszéken dolgozott, volt tanszékvezető is. Január 14-én töltötte be 80. életévét – vele beszélgettünk, kérésének megfelelően tegeződve.

– Emlékszel a legelső napodra, amikor tanárként léptél be a TF-re 1968-ban?
– Hogyne! Akkoriban szokás volt a TF-en, hogy ha valamelyik egységbe új kolléga érkezik, körbevezetik és bemutatják a tanszékeken. Engem Bíró Péterné tanárnő vitt körbe. Nagy élményként hatott, s bár többeket ismertem a TF-ről, személyesen megjelenni előttük egészen más volt, elevenen emlékszem minden pillanatra. Mondhatom, zökkenőmentesen alakult a beilleszkedésem.

– Miért éppen neveléselmélet? Miért nem lettél történész, villanyszerelő vagy élsportoló?
– Olyan családból származom, amelyben sok volt a pedagógus, érdeklődésem a pedagógia iránt már gyermekkoromban kialakult. Szüleim beszélgetéseit figyelve számos pedagógiai problémáról hallhattam, ez eleve felkeltette az érdeklődésemet, továbbá járt nekik egy szakújság, amelyet ugyancsak nagy érdeklődéssel olvastam. Előnyömre vált, hogy a TF-re kerülve voltaképpen már szakemberként kezdhettem el tanítani. Egyébként pedig latintanárnak készültem.

– Sokféleképpen meghatározható a hosszú élet titka. Szerinted mi lehet az?
– Ha szeretjük a munkánkat és megnyugvást ad nekünk, nos, az biztosan hozzájárul. Nem mondom, hogy oktatóként minden percem élvezetes volt, de nagyon szeretem, amit csinálok. A régi, illetve a mai idők között van egy óriási különbség. Azt vettem észre, hogy régebben sokkal inkább együttműködő volt a hallgatóság, szorosabb elkötelezettséget tapasztaltam az oktatók iránt. Az a tanár, aki a szakma útján igyekszik vezetni a fiatalokat, ne azt lássa tőlük, hogy a telefon gombjait nyomogatják, vagy a szalámis szendvicsükkel babrálnak. Nekik és nekünk is az a legjobb, ha egymásra figyelünk.

– Mi a szakmai hitvallásod?
– A hatalmas sportmozgalmi rendszerbe bekerülve nem élsportolók előállítását remélik tőlünk elsősorban, hanem értékesebb emberekét. És pedagógiai tapasztalatomból mondom, hogy az értékes ember, illetve a jó sportoló nevelése nem két különböző dolog, hanem ugyanaz.

– Szoktál még sportolni?
– Nem is olyan régen még kosárlabdáztam a Főépület SC nevű csapatunkban. A hatvanas években alakultunk meg, a főépületben és többnyire az elméleti tanszékeken dolgozók alkották az együttest. Az évek, évtizedek során rengeteg korábbi kiváló sportoló csatlakozott hozzánk, többek között Tihanyi Jóska, a nagyszerű magasugró, Pavlik Gábor, akinek a vízilabda a szakterülete, de nekünk sikerült megszerettetnünk vele a kosárlabdát, vagy éppen Sterbenz Tamás. A TF jelenlegi rektora korábbi válogatott kosaras létére játszott velünk lelkesen.

Címkék: interjú,Gombocz János

Archívum

Egyetem

Felvételizők

Hallgatók

Oktatás

Tudomány

Hírek