Dr. Koller Ákos, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem emeritus professzora és kutatócsoportja azt vizsgálja, hogy mit okoz a Covid–19 a fizikailag aktív, illetve az inaktív emberek agyában. Kutatásuk választ adhat arra a kérdésre, hogy van-e összefüggés a fittség, az edzettség és a tünetek elhúzódása, illetve súlyossága között – írta az index.hu.
Többek között Koller Ákos és kutatócsoportja is nyert a Magyar Tudományos Akadémia pályázatán, amelyet az MTA már második körben írt ki a poszt-Covid-jelenségek kutatására. A professzor vezeti A poszt-COVID-19 állapot hatása az agyi véráramlás reaktivitására fizikailag aktív és inaktív felnőttek körében – A sport prevenciós/rehabilitációs szerepének felismerése nevet viselő projektet.
Koller Ákos egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen a Mikrocirkulációs Laboratóriumok vezetője, és Takács Johanna pszichológus, sportpszichológus, az SE Egészségtudományi Karának adjunktusa beszélt nekünk a kutatásról.
Koller Ákos elmondta, hogy kezdetben a tüdőre koncentrált mindenki, ott voltak a fő betegségtünetek. Később kiderült, hogy a koronavírus nemcsak a tüdőt, hanem minden más szervet is megtámad.
"A vírus elszállítódik a vérkeringéssel a szövetekbe, és szinte mindenhova be tud kapcsolódni" – magyarázta a professzor.
Később a szívizommal kapcsolatos betegségek, a vesével és az idegrendszerrel kapcsolatos tünetek is előtérbe kerültek. A szaglás elvesztése – amely gyakori, szinte első tünetként jelentkezett – is azt mutatta, hogy az idegrendszer is érintve van a fertőzötteknél. Ráadásul általános tünetként jelentkezett a fáradtság, a depresszió, a feledékenység, koncentrációs zavarok, a levertség, különösen a betegség lezajlása után, az úgynevezett „long-Covid” (Covid utáni) szakaszban. Ebből joggal feltételezhető, hogy az idegrendszerre is jelentős hatása van, ami fizikálisan és mentálisan egyaránt megjelenik.
- Hírek
- Büszkeségeink
- Hallgatói hírek
- Tudományos hírek
- TDK hírek
- Pályázati hírek
- TFSE hírek
- Archívum
- Eseménynaptár
Archívum
-
2023.
-
2022.
-
2021.
-
2020.
-
2019.
-
2018.
-
2017.
-
2016.
-
2015.
-
2014.
-
2013.
-
2012.
-
2011.
-
2010.
-
2009.
-
2008.
-
2007.
-
2006.
-
2005.
-
2004.
-
2003.
-
2002.
-
2001.