• Több mint 1000 látogató, neves olimpiai bajnokok és edzők részvételével zajlott a VII. Netrisk Sport és Innováció Konferencia

    Összesen 1300-an látogattak el a VII. Netrsik Sport és Innováció Konferencia NEKA-s és TF-es rendezvényeire, amelyek során a csapatsportágak hazai helyzete, a párizsi olimpia, valamint a sport és fenntarthatóság témája volt terítéken.

  • Elindult a TF100-visszaszámláló

    Ünnepélyes keretek között indították el a TF100-visszaszámlálót az egyetem főbejárata előtt, ami a több mint egy éven át zajló TF100-programsorozat kezdete is egyben.

  • Nagy szakmai sikert hozott a TF-en megrendezett biomechanika-szimpózium

    Második alkalommal rendezték meg a „Biomechanika a sportban és öregedésben: mesterséges intelligencia” című nemzetközi szimpóziumot a TF-en, amelynek során a téma legaktuálisabb kérdéseiről volt szó rendkívül színvonalas előadások keretében.

  • 300 fővel rajtolt el a biomechanika-szimpózium

    „Biomechanika a sportban és öregedésben: mesterséges intelligencia” címmel rendeznek nagyszabású nemzetközi konferenciát a TF-en kedden és szerdán.

  • A sport elsősorban szellemi fogalom – elkezdődött a VII. Netrisk Sport és Innováció Konferencia

    Érdekes és izgalmas témákat boncolgattak a szakemberek hétfőn Balatonbogláron a VII. Netrisk Netrisk Sport és Innováció Konferencia első napján.

  • Gyere TE is az úszó vb-re!

    Csatlakozz te is a rövidpályás úszó-vb önkéntes csapatához – az időpont: 2024. december 10-15.; a helyszín: Budapest, Duna Aréna. Segítsd a világ legjobb úszóinak versenyét, legyél részese egy nemzetközi sportesemény varázslatos hangulatának!

  • Nagy nevek a „Sikeres edzői életpályamodell” című előadássorozaton

    Neves szakemberekkel találkozhatunk a szeptemberben indult a „Sikeres edzői életpályamodell II.” elnevezésű kurzus során a TF-en.

Kerekasztal-beszélgetés „Modern sportok az olimpiai játékokon” címmel a TF Könyvtár és Levéltárban
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 21.

Október 24-én, csütörtökön a TF könyvtára lesz a házigazdája a „Modern sportok az olimpiai játékokon” című kerekasztal-beszélgetésnek.

Röplabda: 2025-ben fókuszban az egyetemi Európa-bajnokság!
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 21.

Ludvig Zsolt és Fikó Attila Salernóban megtartotta a jövő évi egyetemi röplabda Európa-bajnokság prezentációját. A rangos sportesemény központja a Dr. Koltai Jenő Sportközpont lesz.

Részvétel a VI. országos TDK-fórumon
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 21.

A Testnevelés- és Sporttudományi szekció szakmai bizottságának tagjai és a 37. OTDK ügyvezetésének képviselői közösen vettek részt a VI. Országos TDK-fórum kétnapos tanácskozásán.

Akkor is visszajövünk, ha nem hívnak meg minket! – nagy siker volt a nemzetközi biomechanikai szimpózium
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 21.

A világhírű Stanford Egyetemről is érkezett előadó a TF-en megrendezett szimpóziumra.

Előadások szexuális wellness és szexuális egészség témakörében a TF-en
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 18.

Novemberben egy-egy tanóra keretében két előadást is meghallgathatunk szexuális egészség témakörben a TF-en.

Több mint 1000 látogató, neves olimpiai bajnokok és edzők részvételével zajlott a VII. Netrisk Sport és Innováció Konferencia
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 18.

Összesen 1300-an látogattak el a VII. Netrsik Sport és Innováció Konferencia NEKA-s és TF-es rendezvényeire, amelyek során a csapatsportágak hazai helyzete, a párizsi olimpia, valamint a sport és fenntarthatóság témája volt terítéken.

Boczkó Gábor lesz a „Sikeres edzői életpályamodell” előadás-sorozat következő vendége
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 18.

A vívók szövetségi kapitánya október 22-én, kedden „A Vívás modernizációja” címmel tart előadást a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen.

Elindult a TF100-visszaszámláló
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 17.

Ünnepélyes keretek között indították el a TF100-visszaszámlálót az egyetem főbejárata előtt, ami a több mint egy éven át zajló TF100-programsorozat kezdete is egyben.

Eseménynaptár

# TE

A magyar sport belülről eseménysorozat idei utolsó állomása alkalmával Magyarország legnagyobb országos sportági szakszövetsége, a Magyar Labdarúgó-szövetség munkatársai látogattak el egyetemünkre november 28-án.

Szenzációs győzelmet aratott a Városmajorban a TFSE-MTK a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság 8. fordulójában: Magyar Bianka vezetőedző együttese 34–35-ös félidei állást követően 70–62-re megverte az előző kiírás bronzérmesét, a nemzetközi szintet képviselő Győrt!

Hosszan tartó, súlyos betegségét méltósággal viselve, életének nyolcvankettedik évében elhunyt dr. Leopold József, a Testnevelési Egyetem korábbi tanára, aki 1986 és 1992 között a Torna Tanszék vezetője volt.

Együttműködési megállapodást kötött a Testnevelési Egyetem (TF) és a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF), amelyet a szerdai közös sajtótájékoztatóján Marius L. Vizer, az IJF elnöke és Mocsai Lajos, a TF rektora jelentette be. 

Szombaton rendezték meg a nemzetközi diabétesz napot a Testnevelési Egyetemen. A nagy sikert arató esemény a helyszín révén többek között lehetővé tette, hogy a cukorbetegek számára kiemelten fontos testmozgás fellegvárában bővítsék tudásukat az inzulinkezelésről, a diétáról és a mozgásról.

Rekordlétszámú magyar válogatott várja a november 22. és 24. között a Testnevelési Egyetemen látható junior testépítő és fitnesz-világbajnokságot. A hazai szövetség elnöke szerint több magyar versenyző is jó eséllyel pályázik az éremre.

Két évvel ezelőtt nyerte el prof. Dr. Radák Zsolt, a Testnevelési Egyetem Sport- és Természettudományi Kutató Központjának vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia doktora a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal jelentős, visszatérítési kötelezettség nélküli támogatását A rendszeres testedzés generális hatásainak rejtélye: Maximális oxigénfelvétel vagy molekuláris jelzőrendszer függő? címmel benyújtott pályázatára.

Egyetlen magyar csapatként szerepel a Ferencváros a labdarúgók európai kupaporondján, a zöld-fehérek jelenleg az Európa-liga csoportkörében viaskodnak a spanyol Espanyol, a bolgár Ludogorec és az orosz CSZKA Moszkva társaságában. Az NB I-ben címvédő gárda csütörtökön idehaza 0–0-s döntetlent játszott a CSZKA-val. Prukner Lászlót, a Testnevelési Egyetem mesteroktatóját, a Ferencváros utánpótlásának szakmai irányítóját kérdeztük a zöld-fehérekről.

Rengetegen fogadták el meghívásunkat, így mondhatjuk: Zajos sikert aratott hétfőn a Testnevelési Egyetem aulájában megrendezett zenés este dr. Pavlik Gábor moderálásával. Kovács Ágnes, Szilárdi Katalin, Lukács István, Pető József, Viszló István, valamint a zongorista Salgó Tamás előadásában Puccini Bohémélet című négyfelvonásos remekéből varázsoltak egy-egy összefüggő operarészletet a mintegy százötven érdeklődő legnagyobb örömére.

Több mint 20 ország nagykövetségének majd 40 képviselője előtt tartottak prezentációt és a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség (MEFS) valamint a Testnevelési Egyetem (TE) vezetői a 2020-as FISU Fórum kapcsán. Az eseménynek a Testnevelési Egyetem ad otthont jövő augusztusban.

36 éve, 1983 óta tart Dr. Pavlik Gábor tanár úr zenehallgatást a hallgatóknak és érdeklődöknek. Akik a magyar sportban régebb óta dolgoznak, pontosan tudják, hogy mindez mit jelent. Hihetetlen történeteket és gyermeki rajongást a zene nagyszerűsége iránt, egy remek orvostól és tanártól. Olyan eseményt, amely megtekintésre érdemes. 

A Fair Play ereje?! címmel jelent meg szakkönyv Dr. Vermes Katalin és Dr. Farkas Péter szerkesztésében. A Testnevelési Egyetemen (TE) Athén termében tartott bemutatón ott volt Dr. Kamuti Jenő, a MOB Fair Play Bizottságának elnöke, a MOB elnökségének tagja, Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, az egyetem rektora, a könyv elkészítésében résztvevő szakemberek és a TE Társadalomtudományi Tanszékének vezetője is.

Hetven sportorvos tartott háromnapos konferenciát a Testnevelési Egyetemen Dr. Molnár Szabolcs, a Magyar Birkózó Szövetség orvosi bizottságának elnökének, a világszövetség (UWW) orvosi, prevenciós és anti-dopping bizottságának tagjának szervezésében.  

Bár még csak szárnyait bontogatja és mint új sportág van kiforróban hazánkban, remek eredményeket értek el az enduro-világbajnokságon csapatban a magyar küldöttség tagjai.

A Testnevelési Egyetemen (TE) tartott előadást Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábbi elnöke.

Amikor Magyarországon rendez egy sporttörténelmi eseményt a Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége (GAISF), arról nem hiányozhatnak a Testnevelési Egyetem hallgatói. Szeptember 13. és 15. között rendezték meg első ízben a World Urban Gamest, azaz az Utcai Sportok Világjátékát Budapesten, amelyről így utólag érdemes pár dolgot is elárulni.

A három évvel ezelőtti Pannonhalma-Budapest közötti kerékpáros zarándoklat óta rendszeresen megtesszük október 23-án az utolsó, Esztergom-Budapest közötti 63 kilométeres szakaszt.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!