• Olimpiai és paralimpiai bajnokok kézlenyomatával bővült a Magyar Sportcsillagok Fala

    Csütörtökön a MOB márványtáblaavató-ünnepségével egybekötött ceremónia keretében örökítette meg kézlenyomatát tizenhárom magyar olimpiai és paralimpiai bajnok sportoló, köztük három mostani és egy volt TF-es.

  • Telt házas nyílt nap a jövőre 100 éves TF-en

    Mint ahogy megszokhattuk, óriási érdeklődés kísérte a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) hagyományos, december 16-i nyílt napját, amelyen rekordszámú látogató vett részt.

  • Kínai sportminiszteri látogatás a MOB-ban, TF-es részvétellel

    Gao Zhidan sportminiszter, a Kínai Olimpiai Bizottság elnökének vezetésével magas rangú kormányzati és sportdiplomáciai találkozót szerveztek a Magyar Olimpiai Bizottság székházában, ahol a TF rektora, prof. dr. Sterbenz Tamás is jelen volt. 

  • Ismét meghirdetik a lovassport szakirányt a BA edző szakon a TF-en

    2025. február 15-ig jelentkezhetsz a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) jövő szeptemberben induló BA lovassportedző-képzésre, amelyen diplomát szerezhetsz.

  • Okleveleket adtak át a Nemzetközi Edzőképző Tanfolyamon

    2024. november 28-án a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem nagy büszkeséggel rendezte meg a Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam (NET) oklevélátadó ünnepségét. Ez a jelentős esemény 19 kivételes hallgató teljesítményét ünnepelte, akik 17 országot képviseltek négy kontinensről, és 10 különböző olimpiai sportágban szereztek szakképesítést.

  • Budapestre és a TF-re jön a 2025-ös egyetemi röpi Eb

    Budapest, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, valamint a TFSE ad otthont a 2025-ös egyetemi röplabda Európa-bajnokságnak. Az eseményre július 27. és augusztus 3. között kerül sor.

  • A TF kampuszára költözött a MOB

    November 18-án hivatalosan is a TF kampuszára költözött a magyar sport egyik legjelentősebb szervezete, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), amely azt ígéri, hamarosan a TF-esek előtt is megnyitja kapuit. 

  • A kiválóság útján – emlékezetes doktorrá avatási ünnepség a TF-en

    Pénteken hat hallgató vehette át doktori oklevelét a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen.

Köszönet az önkénteseknek
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. december 20.

A TF Önkéntes és Fenntarthatósági Irodája szívből köszöni a 2024. december 10-15. között megrendezett rövid pályás úszó-világbajnokság önkénteseinek hozzájárulását a rendezvény sikeres megrendezéséhez, valamint lelkesedésüket és kitartásukat.

Olimpiai és paralimpiai bajnokok kézlenyomatával bővült a Magyar Sportcsillagok Fala
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. december 19.

Csütörtökön a MOB márványtáblaavató-ünnepségével egybekötött ceremónia keretében örökítette meg kézlenyomatát tizenhárom magyar olimpiai és paralimpiai bajnok sportoló, köztük három mostani és egy volt TF-es.

A Doktori Iskola jelentkezési felhívása egyéni felkészülőknek
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. december 19.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sporttudományok Doktori Iskola a 2024/25. tanév második félévétől induló képzésre jelentkezést hirdet egyéni felkészülők részére.

Elhunyt Kulcsár László
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. december 18.

Életének 84. évében elhunyt Kulcsár László, a tornatanszék egykori oktatója, a TFSE tornaszakosztályának vezetője.

TF-esek az év sportolóinak jelöltek között
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. december 18.

Január 13-án derül ki, kik lesznek a 2024-es esztendő legjobb magyar sportolói, számos TF-es hallgatóért szoríthatunk.

Adventi nyitott lovardanap
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. december 18.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem lovardája adventkor színes programokkal várta programjára a kecskeméti és környékbeli családok apraját-nagyját.

Elindul a padelsportedző- és oktatóképzés a TF-en
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. december 18.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) és a Magyar Padel Szövetség (MAPASZ) közötti együttműködés újabb mérföldkőhöz érkezett: 2025. szeptemberében elindul a padelsportedző- és oktatóképzés a TF-en.

Rendhagyó módon ünnepelték a karácsonyt a TF dolgozói
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. december 18.

A „TF Siker-receptek” című könyv bemutatójával, díjak átadásával és minikoncerttel egybekötött karácsonyi műsort tartottak december 17-én az egyetem dolgozói számára.

Eseménynaptár


# judo

Pályafutása harmadik olimpiáján a magyar zászlót viheti az ünnepélyes megnyitón a TF-en tanuló Tóth Krisztián. A magyar cselgáncsozó felszabadultan várja a párizsi játékokat.

Józsa Levente, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem elsőéves hallgatója, a TFSE kiváló tékvandósa elszántan készül a párizsi ötkarikás játékokra.

A TFSE versenyzője, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 22 éves hallgatója remek versenyzése ellenére balszerencsés körülmények között maradt le az aranyéremről a cselgáncsozók világkupa-sorozatának varsói állomásán.

A világ aktív férfi cselgáncsozói közül a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen tanuló dzsúdós szerezte eddig a legtöbb érmet a nemzetközi szövetség (IJF) versenyein.

Értékes pontokat és egy ezüstérmet gyűjtött be a vasárnap Győrben megrendezett olimpiai kvalifikációs sorozatba tartozó cselgáncs European Open-versenyen a TFSE ígéretes tehetsége, Nerpel Gergely.

Egyéniben és csapatban is bronzérmes lett a múlt héten a németországi Potsdamban megrendezett U23-as judo Európa-bajnokságon Nerpel Gergely, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 22 éves hallgatója.

Az idén is a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem nyerte meg a judo MEFOB-ot, öt hallgató is aranyérmet szerzett.

Pályafutása harmadik Európa-bajnoki bronzérmét szerezte meg Tóth Krisztián, ezúttal a Montpellier-ben megrendezett viadalon állhatott dobogóra.

Az egyaránt a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen tanuló Nerpel Gergely, Tóth Krisztián és Kriza Anna egyaránt aranyérmet nyert a cselgáncsozók hétvégén megrendezett országos bajnokságán.

Megnyerte a hétvégén Zágrábban rendezett cselgáncs Grand Prix-t Tóth Krisztián, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem hallgatója.

Öt ellenfelet legyőzve nyert egyetemi Európa-bajnoki címet cselgáncsban a TF sportszervező szakán tanuló Kriza Anna, aki immár az őszi világversenyekre összpontosít.

A horvát fővárosban megrendezett küzdősportok Európai Egyetemi Bajnokságán hallgatóinknak összesen öt arany-, egy ezüst- és két bronzérem volt a mérlege.

Aranyérmes lett a cselgáncsozók World Tour-sorozatának linzi Grand Prix-ján Tóth Krisztián, a Magyar Testnevelési Egyetem olimpiai bronzérmes hallgatója.

A sportszervező szak mesterképzésére járó világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnok cselgáncsozó nem szerepel többet a magyar válogatottban, de csapatbajnokságokon, kisebb versenyeken szívesen segíti klubját.

Maria Portela kapva kapott az alkalmon, hogy a TF nemzetközi edzőképzésén szerezzen képesítést, beteljesítve ezzel álmát, hogy más sportolókon segítsen.

Amint arról a napokban beszámoltunk, a TFSE igazolt versenyzői kategóriában Nerpel Gergely lett a 2022-es év sportolója a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen. A 22 esztendős cselgáncsozó osztatlan testnevelői tanár szakon tanul a TF-en, és általános vélekedés, hogy kivételes tehetség sportágában – vele beszélgettünk.

Újabb éremmel gyarapította tekintélyes gyűjteményt cselgáncsozó klasszisunk, Tóth Krisztián. A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen tanuló sportoló ezüstérmet nyert a tel-avivi olimpiai kvalifikációs Grand Slam-viadalon!

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem büszkesége, a világbajnoki ezüst- és olimpiai bronzérmes cselgáncsozó Tóth Krisztián bolgár ellenféllel szemben maradt alul a döntőben.

Nagyszerűen versenyezve bronzérmes lett a lengyelországi Krakkóban megrendezett veterán cselgáncs-világbajnokságon Horváth Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Küzdősportok Tanszékének mesteroktatója.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem fiatal cselgáncsozó kiválósága, Nerpel Gergely jelenleg Japánban edzőtáborozik, ahol a világ legjobbjaival is összemérheti tudását. Nem ez az első alkalom, hogy messzire kellett utaznia a felkészülés miatt, de nem panaszkodott, sőt elismeréssel beszélt a helyiek vendégszeretetéről és az edzőtársakról.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!