# bajnokság

A nagy sikerre tekintettel ebben a félévben is megrendezték a házi sportlövőbajnokságot a TF dolgozói és hallgatói számára. A népes és lelkes mezőny reggeltől estig igyekezett helytállni a lőállásban.

Vereséggel, de büszkén búcsúzott szerda este a Városmajortól a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban szereplő TFSE-MTK: a rájátszásban az 5–6. helyért rendezett párharc második mérkőzésén hazai pályán 65–54-re alulmaradt az első felvonást odahaza 100–52-re megnyerő PEAC-cal szemben.

Ezt nem a nyúl hozta, ezért kőkeményen meg kellett dolgozni: története során először játszhat az 5. helyért a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban a TFSE-MTK! Miután a csapat óriási csatában kiesett a rájátszás negyeddöntőjében az esélyesebb Győr ellen, a folytatásban az ELTE-BEAC-cal került össze az 5–8. helyért zajló versenyben.

Kiesett a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság negyeddöntőjében az alapszakaszt a hetedik helyen záró TFSE-MTK, miután péntek este hazai pályán, a Városmajorban csaknem 300 néző előtt kikapott a Győrtől, amely így 2–0-s összesítéssel megnyerte a párharcot, és bejutott az elődöntőbe.

A TFSE cheerleaderei remekül szerepeltek a március 26-i Ludovika – ELTE-BEAC nyílt cheerleading bajnokságon.

Aki a helyszínen látta, aligha felejti el… Szombaton este a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem D termében az éllovas DVTK-t fogadta az NB I-ben (ez idehaza a másodosztályt jelenti) szereplő TFSE női röplabdacsapata, amely a meccs előtt a tabellán mindössze egy ponttal volt lemaradva legnagyobb riválisától.

Úgy alakult az NBI-es női röplabda bajnokság 2022/23-as idénye, hogy ezen a hétvégén szombaton hazai pályán vívja a szezon legizgalmasabbnak ígérkező rangadóját a TFSE. A lányok ellenfele a listavezető DVTK lesz 19 órától a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem "D" termében.

Tombolt a Városmajor! Fantasztikus teljesítményt nyújtva 94–78-ra legyőzte a vendég Vasast szombat este a TFSE-MTK a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban s ezzel óriási lépést tett a rájátszásba jutás felé. Az angyalföldiek elleni csata ugyanis ki-ki meccs volt, s Magyar Bianka vezetőedző együttese tökéletesen megoldotta a feladatot.

Mi is beszámoltunk róla, hogy nem úgy alakult az ősz a TFSE-MTK számára a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban, ahogyan eltervezte, s év végi cikkünkben jeleztük, jelentős formajavulása lesz szüksége céljai eléréséhez. 

Miközben a TFSE-MTK női kosárlabdázói az élvonalban igyekeznek a 2022–2023-as idényben is bejutni a rájátszásba, az egyesület férfi kosarasai az NB II-ben a Közép A-csoportban (idehaza ez a harmadosztály) próbálkoznak meg a playoffba kerüléssel.

A TFSE tollaslabdázó kiválósága – Kőrösi Ágnes – dobogóig jutott a tollaslabdázók magyar nemzetközi bajnokságán, ezzel több, mint két évtized után érmet adott a sportágnak a rangos megmérettetésen!

A napokban is érdemes követni a TFSE, illetve a TF-hez köthető csapatok mérkőzéseit a hazai bajnokságokban kosár- és röplabdában.

Az elmúlt hétvégén is nagyüzem volt idehaza a labdasportos bajnokságokban. A TFSE számára ezúttal sajnos nem voltak annyira eredményesek ezek a napok, mint egy héttel korábban.

Szőke Alex, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) szakedző képzésére járó hallgatója aranyérmet nyert a spanyolországi Pontevedrában zajló U23-as birkózó-világbajnokságon.

Nagyszerű győzelmekkel ajándékozták meg a szurkolókat a TFSE csapatai az elmúlt hétvégén, a hölgyeknél nyert a TFSE-MTK kosaras együttese, a TFSE röplabdacsapata, valamint a férfi röplabdázóknál a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen tanító Jókay Zoltán vezette Pénzügyőr.

Dübörögnek a labdás bajnokságok idehaza, a hétvégén a TFSE csapatai is újabb pontokért indulnak harcba. Női kosárlabdában az élvonalban szereplő TFSE-MTK, női röplabdában az NB I-es TFSE, míg férfi röplabdában az ugyancsak NB I-es TFSE mellett a Pénzügyőr lép pályára, utóbbi csapatot Jókay Zoltán, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Sportjáték Tanszékének mestertanára irányítja.

A Ferencváros nyerte meg a magyar labdarúgó-bajnokságot az U17-es korosztályban, és a sikerből a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem is jócskán kivette a részét. A csapat két edzője, a korábbi hatszoros válogatott, egykoron az Újpestben is futballozó Korolovszky Gábor, a TF MSc képzésének hallgatója, valamint ifjabb dr. Tóth János, a Labdarúgó Csoport oktatója.

Parádés, ha úgy tetszik, tökéletes idényt zártak a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem prominens röplabdás képviselői.

A hétvégén Szentgálon rendezték meg a nyílt hegyifutó félmaratoni magyar bajnokságot, amelyen a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem is képviseltette magát.

Sorozatban a negyedik mérkőzését nyerte meg a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban a TFSE-MTK, miután szerdán hazai pályán, a Városmajorban 82–64-re megverte az ELTE BEAC Újbudát.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!