# alumni

1954-ben szerzett testnevelő tanári diplomát a TF-en a 95 éves alumnitag, Vashegyi Tibor.

Ritkán van alkalmunk 100 éves ünnepeltet köszönteni. Csilla néninek azonban két hónappal ezelőtt, a gránitdiplomájának átadásakor megígértük: amikor betölti a százat, újra eljövünk és megünnepeljük, hogy „évszázados” lett.

Akárcsak tavaly, idén is június 15-én tartották a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) jubileumi díszoklevél-átadó ünnepségét. A jeles eseményen 88-an vették kézhez jubileumi diplomájukat.

Március 29-én ismét találkoztak a közel egy éve alakult TF Masters Club tagjai a Róma teremben. Az immáron a Társadalmi Kapcsolatok Irodához tartozó és szervesen az Alumni tevékenységekhez kapcsolódó események célja, hogy elősegítsék a rendszeres kapcsolattartást a nyugdíjas TF-oktatókkal, valamint aktív közösségként működve lehetőséget adjanak az egyetemmel kapcsolatos friss információk megosztására és az ezekkel kapcsolatos diskurzusokra.

A múlt hét péntekén egyetemünk adott otthont az 1967-ben végzett, aranydiplomás Somorjai László nyugalmazott testnevelő tanár és edző 80. születésnapja köszöntésének, melyre több mint 150 vendég érkezett, köztük TF-es Alumni tagok – elsősorban egykori évfolyamtársak –, valamint barátok és sportbéli ismerősök.

Május 25-i megalakulása óta először került sor az Alumni, Karrier és Speciális Hallgatói Szolgáltatások Iroda egyik kiemelt rendezvényére, a Masters Clubra szerdán a London teremben. Mint azt korábban megírtuk, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem kiemelt értékként kezeli az egyetemi polgárok aktív közösséggé szerveződésének támogatását, ezért is szeretnének szoros kapcsolatot tartani a nyugdíjas TF-oktatókkal.

Június 15-én a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Athén terme adott otthont a TF hagyományos jubileumi díszoklevél-átadó ünnepségének. A jeles eseményen 79-en vették kézhez jubileumi diplomájukat.

Az idén is jubileumi díszoklevél átadásával kedveskedik egykori végzőseinek a Testnevelési Egyetem. A becses elismerést azok a volt hallgatók igényelhetik, akik oklevelüket legalább 50 éve szerezték meg, tevékenységükkel közmegbecsülést érdemeltek ki és mindezzel az egyetem, illetve jogelőd intézményei hírnevét öregbítették.

A Testnevelési Egyetem megújulásával és folyamatos fejlődésével párhuzamosan, annak szerves részeként gőzerővel dolgozik és működik az Alumni, Karrier és Speciális Hallgatói Szolgáltatások Iroda, amely sok más mellett az egyetemi közösségépítést és a szolgáltatások fejlesztését is jelentős mértékben segíti.

Új, különleges, reményeink szerint hagyományteremtő eseményt rendeztek október 7-én. Az estet Kultúrmorzsák címmel hirdette meg a szakszervezet, ahova alumni tagokat is hívtak.

Kötetlen baráti megbeszélés keretében cseréltek eszmét, és persze érezték jól magukat a Testnevelési Egyetem alumni tagjai a szeptember 25-én rendezett bográcsozáson.

A magyar üzletember, a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának korábbi tulajdonosa kedden vette át az egyetem nagyköveti megbízólevelét Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajostól, a Testnevelési Egyetem rektorától.

Nagyszerű lehetőségeket kínál és továbbiakat igyekszik megvalósítani a Testnevelési Egyetem jelenlegi és korábbi hallgatói részére az Alumni, Karrier és Speciális Szolgáltatások Iroda. Hogy pontosan miről van szó, azt Sebestyén László rektori tanácsadó mondta el, vele beszélgettünk.

Hivatalában fogadta Mocsai Lajos a Testnevelési Egyetem rektora az olimpiai ezüstérmes Schmittné Makray Katalint és Béres Alexandra fitnesz világbajnokot. A két kiválóság a TE Alumni nagykövetei közül az elsők, akik személyesen vették át az egyetem nagyköveti megbízólevelét, nem hiába: Hölgyeké az elsőbbség!

Csütörtökön az Athén teremben tartották az egyetem hagyományos jubileumi díszoklevél-átadó ünnepségét, amelyen a nagy hőség ellenére számos egykori TF-es hallgató jelent meg. A jeles eseményen 48-an vették kézhez jubileumi diplomájukat.

Nagyszerű lehetőséget kínál nem csupán jelenlegi hallgatói számára a Testnevelési Egyetem: az Alumni, Karrier és Speciális Hallgatói Szolgáltatások Iroda keretében elkezdte működését az intézmény állásportálja. Erről, illetve a kezdeményezés hátteréről Dr. Lőkös Dániel irodavezetővel beszélgettünk.

Nagyszerű lehetőséget kínál nem csupán jelenlegi hallgatói számára a Testnevelési Egyetem: az Alumni, Karrier és Speciális Hallgatói Szolgáltatások Iroda keretében elkezdte működését az intézmény állásportálja. Erről, illetve a kezdeményezés hátteréről Dr. Lőkös Dániel irodavezetővel beszélgettünk.

Százegyedik születésnapját ünnepelte dr. Kerekes Istvánné Hámori Sarolta, aki 1943-ban végzett az akkor még Testnevelési Főiskolának hívott intézményben. Az imádnivaló Lotty néni 1993-ban vehette át arany, tíz évvel később gyémánt, 2013-ban pedig rubin diplomáját, s ki ne emlékezne rá, egy éve a Testnevelési Egyetem rektora, prof. dr. h. c. Mocsai Lajos, valamint az Alumni Iroda munkatársai személyesen látogatták meg őt balatonfüredi otthonában, hogy átadják neki gránit diplomáját.

Vasdiplomát kapott az ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnes. Az elismerést Mocsai Lajostól, a Testnevelési Egyetem rektorától vehette át a legidősebb olimpiai bajnok. A TFSE színeiben is olimpiai bajnoki címet szerző, 99 esztendős legendás sportolónő, otthonában fogadta az egyetem küldöttségét. Az Alumni, Karrier és Speciális Hallgatói Szolgáltatások Iroda (AKSI) személyes hangulatú beszámolója itt olvasható.

Vasdiplomát kapott az ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnes. Az elismerést Mocsai Lajostól, a Testnevelési Egyetem rektorától vehette át a legidősebb olimpiai bajnok. A TFSE színeiben is olimpiai bajnoki címet szerző, 99 esztendős legendás sportolónő, otthonában fogadta az egyetem küldöttségét. Az Alumni, Karrier és Speciális Hallgatói Szolgáltatások Iroda (AKSI) személyes hangulatú beszámolója itt olvasható.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!