• Kezdődik a programdús konferenciahét – célkeresztben a párizsi játékok, a biomechanika és a mesterséges intelligencia

    Október 14. és 17. között csúcsra járatjuk a sporttudományt annak két méltó helyszínén, a NEKA-n, valamint a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF).

  • Arccal a lassan telt házas VII. Netrisk Sport és Innováció Konferencia felé

    A párizsi olimpia, illetve a sport és fenntarthatóság kapcsolata áll a VII. Netrisk Sport és Innováció Konferencia középpontjában, amelyre már több mint 500-an regisztráltak, s amely a TF100 programsorozat első állomása is egyben, derült ki a csütörtök délelőtt a TF-en tartott, az eseményt felvezető sajtótájékoztatón.

  • Öttusa: a történelmi siker és a sportágfejlesztés is szóba kerül a Netrisk Sport és Innováció Konferencián

    Balogh Gábor és Tibolya Péter izgalmas témákkal várja az érdeklődőket a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF).

  • 45 kiállító, több mint 400 regisztráció a NETRISK Sport és Innováció Konferencián, regisztrálj te is!

    A TF rektora szerint neves sztárelőadók – olimpiai bajnok sportolók és sportszakemberek – színesítik a NETRISK Sport és Innováció Konferencia amúgy sem szegényes programkínálatát, ami egyben nyitás a nagyközönség, a fenntarthatóság és az életmód, a new lifestyle felé.

  • Telt házas expóval érkezik a VII. NETRISK Sport és Innováció Konferencia

    Az október 17-i, immáron hetedik alkalommal sorra kerülő NETRISK Sport és Innováció Konferencia egyik betétprogramja a csaknem negyven kiállítót felvonultató Sportinno Expó.

  • Nagy nevek a „Sikeres edzői életpályamodell” című előadássorozaton

    Neves szakemberekkel találkozhatunk a szeptemberben indult a „Sikeres edzői életpályamodell II.” elnevezésű kurzus során a TF-en.

  • A mesterséges intelligencia (AI) szerepe a sportteljesítmény elemzésében és előrejelzésében

    A mesterséges intelligencia rendkívül hasznos eszköz lehet a sportteljesítmény és talán a sportolók eredményességének előrejelzésében. „Feltéve, ha okosan használják” – teszi hozzá dr. Leonidas Petridis, Sportélettani Kutató Központ tudományos főmunkatársa.

Kezdődik a programdús konferenciahét – célkeresztben a párizsi játékok, a biomechanika és a mesterséges intelligencia
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 14.

Október 14. és 17. között csúcsra járatjuk a sporttudományt annak két méltó helyszínén, a NEKA-n, valamint a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF).

Elindult a Nemzetközi Edzőképző Tanfolyam őszi kurzusa
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 11.

Az Olimpiai Szolidaritás (Olympic Solidarity, OS) támogatásának köszönhetően 19 lelkes külföldi hallgató vágott neki a TF Nemzetközi Edzőképző Tanfolyamának (NET).

A TF-en tartott előadást Neszmélyi Emil
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 11.

Az elmúlt héten a Sportjog kurzus vendégelőadójaként találkozhattak a TF sportmenedzser szakos hallgatói dr. Neszmélyi Emil ügyvéddel, a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) választott bírájával, a MOB jogi bizottságának tagjával.

Flashmobbal népszerűsítették a Pannónia Ösztöndíjprogramot a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 11.

Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára részvételével népszerűsítették a Pannónia Ösztöndíjprogramot a TF sportközpontjában.

Tibolya Péter lesz a „Sikeres edzői életpályamodell” előadás-sorozat újabb vendége
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 11.

Október 15-én, kedden a 2011-ben öttusa világbajnoki címet szerzett dr. Tibolya Péter tart előadást „Az edzői szakma kihívásai és szépségei Gulyás Michelle olimpiai felkészülésének tükrében” címmel a TF-en.

Arccal a lassan telt házas VII. Netrisk Sport és Innováció Konferencia felé
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 10.

A párizsi olimpia, illetve a sport és fenntarthatóság kapcsolata áll a VII. Netrisk Sport és Innováció Konferencia középpontjában, amelyre már több mint 500-an regisztráltak, s amely a TF100 programsorozat első állomása is egyben, derült ki a csütörtök délelőtt a TF-en tartott, az eseményt felvezető sajtótájékoztatón.

Meghívó „sportos” munkareggelire
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 10.

A TF korábbi rendezvénysorozatát újragondolva „sportos” munkareggelire hívjuk az érdeklődőket, amelynek keretében az Európai Uniós sport és fizikai aktivitás, valamint a testnevelés szakpolitika kérdéseit beszéljük meg.

A gyermek- és szakembervédelem lesz a téma a Sportszülők Akadémiáján
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. október 10.

Hatodik állomásához érkezett a Sportszülők Akadémiája című előadássorozat, amelynek következő részét október 17-én, 18 órakor tartják a Magyar Sport Háza konferenciatermében.

Eseménynaptár


# Szalma László

Október 8-án, kedden a nemrég a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje polgári tagozat kitüntetésben részesült, mind a mai napig magyar csúcstartó távolugró, Szalma László lesz a „Sikeres edzői életpályamodell II.” elnevezésű kurzus előadója.

Kétszer is 550 centiméter fölé jutott távolugrásban és megnyerte a versenyszámot Ekler Luca a Párizsban zajló paralimpián.

A TF Atlétika Tanszékének egyetemi docense, a távolugrás magyar csúcstartója, az olimpiai ás világbajnok Ekler Luca mesteredzője csütörtökön, a Magyar Parasport Napján vette át díját a Magyar Sport Házában.

Szalma László, a TF Atlétika Tanszékének egyetemi docense, a távolugrás magyar csúcstartója is ellenzi a sportágát érintő reform ötletét.

TF-es siker a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) év végi gáláján: a szervezet díjazta Krizsán Xéniát és Ekler Lucát is, utóbbi versenyzőnek Szalma László az edzője.

A magyar edzők napja alkalmából díjátadó gálát tartottak vasárnap az Athén teremben. Az ünnepség keretében Szalma László, a TF Atlétika Tanszékének docense mesteredzői díjat vehetett át, dr. Rácz Levente, a Kineziológiai Tanszék vezetője pedig MET továbbképzései díjban részesült.

Szalma Lászlóval, a TF Atlétika Tanszékének egyetemi docensével beszélgettünk a kitüntetésről, annak hátteréről, no meg az augusztusban Budapesten megrendezett, nagy sikerű atlétikai világbajnokságról.

Jelentős elismerésben részesül Szalma László, a TF 65 esztendős egyetemi docense, a távolugrás magyar csúcstartója.

Hétfőn 94 éves korában elhunyt Zarándi László olimpiai bronzérmes és Európa-bajnok atléta, az 1952-es helsinki olimpián bronzérmes 4x100-as váltó tagja, akiről egyetemünk oktatója, Szalma László emlékezik meg.

Alig több mint egy hónap múlva kezdődik a budapesti atlétikai világbajnokság, amelynek kapcsán Szalma Lászlóval, a TF egyetemi docensével beszélgettünk. Természetesen szóba került a csaknem négy évtizede felállított magyar távolugrócsúcsa is.

Sorra dőlnek meg a szakállas országos rekordok atlétikában, nagy kérdés, Szalma László távolugróé meddig él még.

2022. október 27-én ünnepli 65. születésnapját a TF Atlétika Tanszékének vezetője, a kétszeres Európa-bajnok távolugró Szalma László egyetemi docens, aki a hatvanon is túl, mi másról, mint az atlétikáról beszél a legszívesebben.

Magas rangú állami kitüntetésben részesültek a Testnevelési Egyetem Tokiót megjárt sportolói és felkészítő edzői.

Kitüntetésben részesült a Testnevelési Egyetem atlétikacsapata, miután a nyár végén rendezett egyetemi bajnokságon (MEFOB) a legeredményesebb gárdának bizonyult. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség fődíját egyetemünk Atlétika Tanszék vezetője, Szalma László vette át csütörtökön.

Kitüntetésben részesült a Testnevelési Egyetem atlétikacsapata, miután a nyár végén rendezett egyetemi bajnokságon (MEFOB) a legeredményesebb gárdának bizonyult. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség fődíját egyetemünk Atlétika Tanszék vezetője, Szalma László vette át csütörtökön.

Augusztus 12-én, szerdán 86 esztendős korában elhunyt Kulcsár Gergely, olimpiai ezüst- és bronzérmes gerelyhajítónk, a Testnevelési Egyetem egykori tanára. A kiváló sportoló 1960-ban Rómában és 1968-ban Mexikóban egyaránt harmadik lett az ötkarikás játékokon, 1964-ben Tokióban második, míg tanítványa, Németh Miklós 1976-ban Montrealban aranyérmes lett gerelyhajításban.

Tekintélyt parancsoló sportolói és oktatói múlt mellett legalább hasonló jelzővel illethető születésnapja alkalmából, Dr. Zarándi Lászlót köszöntötte múlt héten a Testnevelési Egyetem rektora, Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos és az Atlétika Tanszék vezetője, Szalma László.   

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!