# olimpia

Kifejezetten az olimpia programján szereplő sportágak képviselőinek felkészülését segíti a BOM Alapítvány Berzeviczy Albert Tanulmányi Ösztöndíja. Gyere és szőjük együtt olimpiai álmaidat!

A magyar sport tartósan a nemzetközi élvonalban szereplő képviselőinek köszönhetően számos kerek évfordulós jubileumunk van. Egyikükre, maga az egyik főszereplő, Zarándi László, a TF Atlétika Tanszékének korábbi vezetője hívta fel a figyelmet.

Némi túlzással mondhatjuk, hogy jóformán hazajár a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemre a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) januárban megválasztott elnöke, az olimpiai és világbajnok kajakozó Gyulay Zsolt, aki az utóbbi időben többször is meglátogatta egyetemünket.

Brazíliában zajlik jelenleg a XXIV. siketlimpia, amelyen nagyszerűen szerepelnek a mieink, nyolc sportágban húsz sportoló képviseli hazánkat. A küldöttség tagja Ötvös Patrik, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem sportszervező nappali szakán elsőéves hallgató, s az ő nevéhez fűződik a brazíliai viadal első magyar érme: a 81 kilogrammosok súlycsoportjában induló cselgáncsozó – aki a tavaly októberi siket-világbajnokságon ötödik lett – a harmadik helyen végzett!

Amint azt több hírportál is megírta, indulási jogot szerzett a február 4-én kezdődő pekingi téli játékokra a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem osztatlan tanári, gyógytestnevelő-egészégfejlesztő tanári szakon végzett hallgatója, az egyetem Sportélettani Kutató Központ megbízott munkatársa, az alpesi síző Kékesi Márton.

Magas rangú állami kitüntetésben részesültek a Testnevelési Egyetem Tokiót megjárt sportolói és felkészítő edzői.

Ünnepélyes keretek között, díszebéden fogadták csütörtökön a Testnevelési Egyetemen az intézmény tokiói olimpiát megjárt hallgatóit és szakembereit, akiket a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos üdvözölt.

Parádésan szerepeltek sportolóink a múlt hét végén befejeződő tokiói paralimpián, a magyar küldöttség hét arany-, öt ezüst- és négy bronzérmet hozott haza a Távol-Keletről.

A Testnevelési Egyetem hallgatója, a TFSE sportolója, a világcsúcstartó, világ- és Európa-bajnok távolugró Ekler Luca 563 centis új világrekorddal megszerezte az aranyérmet a Tokióban zajló XVI. Paralimpiai Játékokon.

Prof. Dr. Sós Csaba, a Testnevelési Egyetem Úszás és Vízi Sportok Tanszékének vezetője, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya az egyetem honlapjának nyilatkozott. A beszélgetés során sok érdekes téma terítékre került, mindenekelőtt természetesen a néhány hete véget ért tokiói nyári olimpia. S mivel Sós Csaba az úszok vezetője, adta magát a fölvetés: mi történt Hosszú Katinkával? A 32 esztendős, háromszoros olimpiai bajnok magyar csillag nem szerzett érmet Tokióban, pedig a közvélemény számított tőle a jó eredményre, így természetesen Sós Csaba is.

Értékes és tanulságos összesítő anyagot készítette a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) a hallgatói jogviszonnyal rendelkező magyar egyetemisták és főiskolások olimpiai részvételéről, szerepléséről. Az összeállításból kiderült, hogy a teljes magyar csapat majd 40 százaléka hallgatói jogviszonnyal rendelkezett a nyári játékokon.

Ki ne emlékezne rá, hogy Tótka Sándor ragyogó versenyzéssel kajak 200 méteren olimpiai aranyérmet szerzett a nemrégiben véget ért tokiói olimpián. És örömmel láttuk Csizmadia Kolos küzdelmét is, aki ugyanebben a versenyszámban a negyedik helyen végzett.

Négy tokiói olimpikon felkészülését is segítette Dr. Lénárt Ágota, a Testnevelési Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia Tanszékének vezetője, s ezek a versenyzők egyaránt remek eredményt értek el.

Aranyérmet nyert a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos súlycsoportjában a Testnevelési Egyetem korábbi hallgatója, Lőrincz Tamás a Tokióban zajló nyári játékokon.

Kirobbanó formában versenyezve bejutott a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos súlycsoportjának döntőjébe Lőrincz Tamás a Tokióban zajló nyári olimpián! A 34 esztendős klasszisunk kedden, magyar idő szerint 12.30-kor lép szőnyegre az aranyéremért, ellenfele a kirgiz Akzsol Mahmudov lesz.

Nagyszerűen versenyezve bronzérmet szerzett a tokiói olimpián a cselgáncsozók 90 kilogrammos súlycsoportjában induló Tóth Krisztián, a Testnevelési Egyetem hallgatója, büszkesége, s ezzel megszerezte a 32. nyári játékok első „TE-hallgatói" érmét.

Kivívta az indulási jogot a nyári tokiói olimpiára (július 23.–augusztus 8.) a ritmikus gimnasztikázó Pigniczki Fanni! A Testnevelési Egyetem Rg szakedzői harmadéves, államvizsga előtt álló hallgatója – aki utána is folytatja tanulmányait az intézményben – mind a négy szerével hibátlanul mutatta be gyakorlatát a várnai Európa-bajnokság top 24-es egyéni összetett döntőjében, és 97.250 összpontszámával megszerezte az olimpiai kvótát.

Kivívta az indulási jogot a nyári tokiói olimpiára (július 23.–augusztus 8.) a ritmikus gimnasztikázó Pigniczki Fanni! A Testnevelési Egyetem Rg szakedzői harmadéves, államvizsga előtt álló hallgatója – aki utána is folytatja tanulmányait az intézményben – mind a négy szerével hibátlanul mutatta be gyakorlatát a várnai Európa-bajnokság top 24-es egyéni összetett döntőjében, és 97.250 összpontszámával megszerezte az olimpiai kvótát.

Számos remek, a hazai sakkélet fellendítését és a szellemi sportok népszerűsítését elősegítő hazai vonatkozású eseményről számolhatunk be. Mint ismert, a nemzetközi sakkszövetség (FIDE) döntése értelmében 2024-ben Budapest rendezheti a sakkolimpiát, nemrég pedig a Testnevelési Egyetem megalakult a Szellemi Sportok Kutatóközpontja. Szintén idevágó hír, hogy jövő év januárjában – egy online esemény keretében – átveszi díszdoktori címét Polgár Judit, a sakktörténet legjobb női játékosa, aki egyetemünktől idén kapta a megtisztelő kitüntetést.

Alighogy kivívta az olimpiai szereplés jogát Pásztor Flóra, a Testnevelési Egyetem harmadéves vívóedző szakos hallgatója, máris elhalasztották az ötkarikás játékokat. Először nehezen viselte, ám hamar rájött, akár előnyére is válhat a sporttörténelmi időpontváltozás.

2023. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!