• Elhunyt Györfi János elnöki tanácsadó

    Életének 64. életévében elhunyt a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének tanácsadója, Györfi János kézilabda-mesteredző, a TFSE kézilabda-szakosztályának szakmai igazgatója.

  • Társfinanszírozási kritériumokat dolgozott ki a TF-es érintettségű Meter Matters EU-s projekt

    Csaknem két éven át zajlott a Meter Matters elnevezésű Erasmus+ projekt, amelynek magyar olimpiai bajnokok részvételével tartott, kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött záróeseményét a program egyik partnerintézményében, a TF-en tartottak.

  • Nagy volt az érdeklődés az Egészségnapon a TF-en

    Április 16-án a Healthy Campus jegyében rendezték meg a TF Egészségnapját. Az esemény elsődleges célja az volt, hogy egészségtudatosabb szemléletre buzdítsa az intézmény hallgatóit, dolgozóit és a kerületi lakosokat.

  • Szeptembertől ismét inkluzívsportoktató-képzés a TF-en!

    Ekler Luca vágya, hogy minél több szakember helyezkedjen el a parasport területén.

  • Resperger Viktória: „Új időszámítás kezdődik a tanszék életében”

    Ambiciózus tervekkel lát neki a munkának dr. Resperger Viktória, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Pszichológia és Sportpszichológia Tanszékének frissen kinevezett vezetője.

  • Felavattuk a TF100 Falat

    Fotókiállítás-megnyitóval egybekötött sajtónyilvános eseményen, ünnepélyes keretek között leplezték le a TF meghatározó oktatói, hallgatói, személyiségei közül huszonötöt megjelenítő TF100 Falat szerda délután az aula előterében.

  • Egy estére a TF-re „költözött” Máramaros megye és az erdélyi sporttörténet

    „Máramaros és a magyar sporttörténet” címmel rendeztek csütörtökön kiállítással, könyvbemutatóval, filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött baráti találkozót a TF-en.

Fair play-díjat javasol a Magyar Úszószövetség a TF-en tanuló Horváth Dávidnak
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 19.

Jó eredményekkel és sportszerű cselekedettel tért vissza versenyzőként az uszodába Horváth Dávid.

Elhunyt Györfi János elnöki tanácsadó
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 18.

Életének 64. életévében elhunyt a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének tanácsadója, Györfi János kézilabda-mesteredző, a TFSE kézilabda-szakosztályának szakmai igazgatója.

Társfinanszírozási kritériumokat dolgozott ki a TF-es érintettségű Meter Matters EU-s projekt
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 18.

Csaknem két éven át zajlott a Meter Matters elnevezésű Erasmus+ projekt, amelynek magyar olimpiai bajnokok részvételével tartott, kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött záróeseményét a program egyik partnerintézményében, a TF-en tartottak.

Meghívó Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciára
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2024. április 24-26. között rendezi meg a hallgatók számára életre hívott, hosszú múltra visszatekintő, immár 24. Nemzetközi Tudományos Diákköri Konferenciát.

Nagy volt az érdeklődés az Egészségnapon a TF-en
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

Április 16-án a Healthy Campus jegyében rendezték meg a TF Egészségnapját. Az esemény elsődleges célja az volt, hogy egészségtudatosabb szemléletre buzdítsa az intézmény hallgatóit, dolgozóit és a kerületi lakosokat.

Megjelent Koller Ákosék szakcikke a világhírű Scientific Reportsban
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 17.

Fiatal nőkben a nagyobb intenzitású fizikai aktivitás a Covid-19 fertőzés idején és után csökkenti a mentális és neurológiai tüneteket.

Végső búcsút vettünk Morvai Attilától
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 16.

A TF egykori gondnoka, Morvai Attila 83 éves korában hunyt el, temetését április 15-én tartották a gödöllői városi köztemetőben.

Nívós konferencián vett részt több TF-es kötődésű edzőlegenda
Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2024. április 15.

A hétvégén a budai Várnegyedben megrendezett sporttudományos és innovációs konferencián kerekasztalvendégként volt jelen prof. dr. h. c. Mocsai Lajos kuratóriumi elnök és a TF-en is oktató dr. Kemény Dénes, illetve dr. Rátgéber László.

Eseménynaptár


# Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA)

Egy napra, szeptember 14-e szerdán szinte kivétel nélkül a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemre költöznek a hazai sporttudomány és sportélet legjelentősebb képviselői, amelyek kiállítóként mutatkoznak be az esemény résztevőinek. A kezdeményezéssel új fejezet nyílik a Sport és Innováció Konferencia még csak néhány éve íródó történetében.

Mint korábban megírtuk, 2022. szeptember 14. és 16. között rendezik az V. Sport és Innováció Konferenciát, amelynek a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF), a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) és a Kézilabda-specifikus Módszertani központ ad otthont. A rendezvény fő témája: „Tehetségből teljesítmény”.

2022. szeptember 14. és 16. között rendezik az V. Sport és Innováció Konferenciát, amelynek a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) és a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) és a Kézilabda-specifikus Módszertani Központ ad otthont. A rendezvény idei mottója: „Tehetségből teljesítmény”.

A poszt-Covid helyzet ellenére eredményesen zárult az immáron negyedik alkalommal megrendezett Sport és Innováció Nemzetközi Konferencia, amelynek a Testnevelési Egyetem és a Nemzeti Kézilabda Akadémia adott otthont.

A kézilabda mellett korábbi és jelenlegi olimpikonjainké és ötkarikás bajnokainké volt a főszerep a IV. Sport és Innováció Nemzetközi Konferencia második, szeptember 16-i napján a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémián.

Szeptember 16-án Balatonbogláron folytatódott a Testnevelési Egyetem és a Nemzeti Kézilabda Akadémia közös rendezésű eseménye, amelyen számos érdekes workshop, plenáris előadás és kerekasztal-beszélgetés kínálatából válogathattak a résztvevők.    

Szeptember 15. és 17. között sportól és innovációról tartanak háromnapos nagyszabású konferenciát a Testnevelési Egyetemen (TE) és a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémián (NEKA). A negyedik alkalommal sorra kerülő, nemzetközileg is elismert eseményre 250 hazai és külföldi résztvevő regisztrált. 

Szeptember 15-én, szerdán kezdődik, és 17-én, pénteken zárul a IV. Sport és Innováció Nemzetközi Konferencia, amelynek a Testnevelési Egyetem (TE) és a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) ad otthont.

Szeptember 14-én, a Testnevelési Egyetem tartott sajtótájékoztató keretében avatták fel a korhűen felújított könyvtárépületet, továbbá bemutatták a Sport a 20. században című tanulmánykötetet, de szó esett a szerdán kezdődő IV. Sport és Innováció Nemzetközi Konferenciáról, valamint a Nemzeti Kézilabda Akadémiáról is.

Online kiterjesztésű sajtótájékoztatóra került sor a koronavírus-járvány miatt 2021. szeptemberére halasztott IV. Sport és Innováció Nemzetközi Konferenciáról, amely a Testnevelési Egyetem és a Nemzeti Kézilabda Akadémia közös szervezésében rendeznek meg.  

Új szakaszába lépett a Testnevelési Egyetem (TE) és a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) 2019 őszén induló, Sporttáplálkozás a jobb teljesítményért elnevezésű közös programja. A Prof. Dr. Martos Éva, a TE Sport-táplálkozástudományi Központ szakmai vezetője által eddig megtartott, oktatási célú előadások után immár személyes találkozókon vesznek részt a sportolók, és dietetikus szakemberektől kaphatnak egyénre szabott tanácsokat.

Későbbi időpontban szervezi meg a Testnevelési Egyetem és a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) az eredetileg 2021. május 19-21. közötti időszakra tervezett IV. Sport és Innováció Nemzetközi Konferenciát. Hogy mikor, az a Testnevelési Egyetem YouTube-csatornáján közzétett tájékoztatóból kiderül.

A Testnevelési Egyetem Kineziológiai Tanszékének megbízott vezetője, dr. Rácz Levente a jövőben vezető erőnléti edzőként segíti a Nemzeti Kézilabda Akadémián folyó munkát. Az elismert szakember tudományos alapokon nyugvó módszerei minden bizonnyal nagyban hozzájárulnak a felnőtt és korosztályos csapatok sikeres szerepléséhez, illetve az utánpótlásképzéshez.

Interjút adott Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora, akit a napokban megtartott szenátusi ülés több fontos részletéről és a kézilabda edzőképzés vizsgáiról is kérdeztünk.

Látványos edzésbemutatók és érdekes előadások követték egymást a Nemzetközi Kézilabda Szövetség által szervezett szemináriumon, a NEKA-n. A gyakorlati feladatokat a NEKA Lurkóprogramban részt vevő balatonboglári kisiskolások és az akadémia fiú- és leánynövendékei segítségével szemléltették a nemzetközi szakemberek és a női szakág edzői, míg az IHF edzői számára Prof. dr. h. c. Mocsai Lajos tartott előadást.

Sporttáplálkozás a jobb teljesítményért elnevezéssel dietetikai programot indított a Nemzeti Kézilabda Akadémia a Testnevelési Egyetem Sport-táplálkozástudományi Központjának segítségével. Az első, egyben vitaindítónak szánt előadást prof. dr. Martos Éva a TE Sport-táplálkozástudományi Központjának szakmai vezetője tartotta a NEKA növendékei és edzői számára.

A Testnevelési Egyetem elsőéves, MSc kézilabda szakedző hallgatói, Dr. Ökrös Csaba vezetésével egy izgalmas szakmai nap keretén belül a Nemzeti Kézilabda Akadémián (NEKA) jártak. Csoportunkat az akadémia szakembere, dr. Woth Péter, az idén U18-as vb-ezüstérmes magyar csapat edzője fogadta és házigazdaként vezette körbe az Akadémián.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!