Egyetem

Létesítmények

A TF legrégebbi épülete a Hauszmann Alajos által tervezett, s 1884-ben elkészült (1987-től városképileg védetté nyilvánított) főépület, illetve az ezzel közel egyidős női kollégium.

A férfi és a női tornacsarnok 1935-ben készült el. Ezt követően jelentősebb változások csak a második világháború utáni években történtek, amikor is elkészült a játékcsarnok (1953) és 1953-54-ben felépült a férfi kollégium, valamint az étterem. A 25 m-es feszített víztükrű uszoda és a felette lévő játékterem ünnepélyes átadására 1968-ban került sor.

Az egykori 200 m-es atlétikai pálya helyén emelt 24×72 m-es műanyag borítású edzőcsarnok és a 430 fő befogadására alkalmas aula épületkomplexuma, az Alkotás utcai fronton emelkedő korszerű ötszintes épület munkálatai 1987-ben fejeződtek be.

Ugyanebben az esztendőben vehette birtokba a hallgatóság az egy szinttel kibővített, korszerűvé varázsolt férfi kollégiumot.

A TF szerves része a Csörsz utcai sporttelep, amelynek építése 1948-ban vette kezdetét. Az 1976-78-as években a sporttelepet átalakították, kialakult a Hegyalja úttal párhuzamos füves labdarúgópálya, 400 m-es műanyag atlétikai pálya, salakos dobópálya, aszfalt, illetve salak borítású teniszpályák, kézilabdapálya.

2006-ban a kerület gondozásába került Koltai Jenő Sportközpont labdarúgó pályája korszerű műfüves borítást kapott. A terület fejlesztése, korszerűsítése jelenleg is folyik. Megújulnak a teniszpályák, a kispályás labdarúgó pálya és az atlétikai dobószámok lebonyolításához szükséges terület is. Korszerű kiszolgáló épületek készülnek, amelyek az oktatás, az edzés és a lakosság sportjának szolgálatára állnak.

Az intézmény rekonstrukciós programjának keretében az 1990-ben felújított játékcsarnok egy emelettel bővült és egy korszerű kondicionáló teremmel egészült ki.

Több évtizedes hiányt pótol és hallgatóink vízi túrázását, táborozását, dolgozóink felüdülését, nemzetközi kapcsolataink bővülését szolgálja a volt Munkásőrségtől átvett és 1992-ben felújított római-parti vízi telep.

1993-ban fejeződött be a kollégiumok teljes korszerűsítése, melynek eredményeképpen egy 250 ágyas, háromszintes szállodaszerű épületkomplexum alakult ki, amely modern konyhával és felújított étteremmel van összekapcsolva.

2002-2003. évben felújításra került a “D” terem (játékcsarnok), a Díszterem, valamint az uszoda. Emellett berendezésre került a számítástechnikai labor, új, korszerű burkolatot kapott a szabadtéri röplabda-, kosár-, illetve teniszpálya.

Néhány kép a belső kertekről:

… és a Szoborparkról:

Folyóirataink, heti- és napilapjaink

Könyvtárunkban kézbe vehető lapok listája PDF formátumban >>>

E-könyveink

ProQuest Ebook

Beiratkozott olvasóknak otthonról is elérhető a ProQuest Ebook Central, amihez előzetes regisztráció szükséges, a fiók igényüket a könyvtárosok hagyják jóvá. Az e-könyveket a ProQuest Centralon keresztül is elérheti eduID segítségével.

ProQuest Ebook

Az EBSCO felületén található e-könyveket otthonról eduID-val érhetik el. (eduID használati útmutatót az adatbázisok menüpontban találnak.)

Biomechanika

Életmód

Élettan

Filmművészet

Filozófia

Fogyatékkal élők sportja

Humánkineziológia

Kutatásmódszertan

Öregedés

Pedagógia

Rekreáció

Sportági könyvek

Sportjog, sportpolitika

Sportorvoslás

Sportmenedzsment

Sportpszichológia

Sportszociológia

Sporttáplálkozás

Sporttörténet

Sporttudomány

Tánc, táncművészet

PIN-kód megváltoztatása

1. Böngészőbe beírni: http://konyvtar.tf.hu/F

2. [Olvasójegyem] menüpontra klikkelni

3. Beiratkozáskor minden olvasó PIN -kódot kap, ami megegyezik az olvasójegyen található vonalkóddal. A megjelenő képernyőn a vonalkódot mindkét mezőbe beírni, majd a [Belépésre] klikkelni

4. A megjelenő képernyőn a [Jelszó] menüpontra klikkelni

5. Az aktuális PIN-kódot beírni, egy új PIN -kódot kitalálni és beírni, majd megismételni, végül a [Mehet] gombra klikkelni

A PIN- kód akár szöveg, akár szám, akár a kettő kombinációja lehet. A PIN-kód ettől kezdve megváltozik, már csak az új PIN- kóddal érhetők el az olvasó adatai. A PIN kódot soha ne írják rá az olvasójegyre, mert az visszaélésekre adhat alkalmat!

A fenti segédlet jelölésekkel gazdagított képernyőfotókkal illusztrált verziója letölthető PDF formátumban.

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!