;>
Archívum

2020.

Brazíliai posztgraduális képzések

Brazíliai posztgraduális képzések

Kedves Hallgatók! A brazil külügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Programokkal Foglalkozó Főosztálya és a brazil kormány Felsőoktatási Továbbképzési Koordinációs Irodája megjelentette a 2021. augusztusától kezdődő posztgraduális (mester- és doktori) képzésekre vonatkozó pályázati kiírását.

Online rektori köszöntő és karácsonyi műsor

Online rektori köszöntő és karácsonyi műsor

Alapjaiban változtatta meg mindennapjainkat a koronavírus-járvány. Mindez fontos ünnepeinkre is komoly hatással van. Azonban szeretnénk, ha az Egyetem hagyományai nem szakadnának meg, ezért ezúttal online, de megtekinthetik az érdeklődők Mocsai Lajos rektor ünnepi beszédét és TF Műhely karácsonyi műsorát.

Együttműködés az ökölvívó-szövetséggel

Együttműködés az ökölvívó-szövetséggel

Együttműködési megállapodást kötött szerdán a Testnevelési Egyetem és a Magyar Ökölvívó Szakszövetség. A szerződés értelmében a jövőben egyetemünk a sporttudomány eredményeit felhasználva igyekszik segíteni a magyar ökölvívók felkészülését a nemzetközi versenyekre, így a nyári olimpiai játékokra is.

Építési engedélyt kaptak a Testnevelési Egyetem új épületei

Építési engedélyt kaptak a Testnevelési Egyetem új épületei

December első hetében építési engedélyt kaptak a Testnevelési Egyetem Alkotás utcai új épületei, amelyek a generáltervező TSPC tervei szerint valósulhatnak meg. A tömbben különböző sportfunkciók kaptak helyet, többek között egy 50 m-es fedett uszoda, fedett atlétikacsarnok, tornacsarnok, labdajátékok terei és lőtér, valamint egy 400 férőhelyes kollégium. A terület beépítése során a történeti kert rekonstrukciója is megvalósul, amely az egyetem hallgatói és oktatói mellett a lakosság számára is nyitott lesz.

A Testnevelési Egyetem is Európa nemzeti régiói mellé állt

A Testnevelési Egyetem is Európa nemzeti régiói mellé állt

A Testnevelési Egyetem (TE) ismert oktatói és képviselői Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, az egyetem rektora vezetésével hétfőn délelőtt, az intézmény aulájában rendezett online eseményen jelentették be, csatlakozni kívánnak az írdalá.hu által ez év tavaszán indított aláírásgyűjtéshez.

A kézilabda Eb-ről, Dr. Ökrös Csabával

A kézilabda Eb-ről, Dr. Ökrös Csabával

A Dániában, nézők nélkül zajló női kézilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott két vereséggel (Horvátország és Hollandia) és egy győzelemmel (Szerbia) a második helyen zárta a csoportkört, így bejutott a középdöntőbe, ahol Németország, Románia és Norvégia lesz az ellenfele. A csapat teljesítményéről és az esélyekről kérdeztük Dr. Ökrös Csabát, a Testnevelési Egyetem Sportjáték Tanszék vezetőjét.

Pályázati felhívás kollégiumi elhelyezésre

Pályázati felhívás kollégiumi elhelyezésre

A Testnevelési Egyetem Kollégiumi Bizottsága a Testnevelési Egyetem Tanulmányi- és Vizsgaszabályzata, Térítési- és Juttatási Szabályzata és a Testnevelési Egyetem kollégiumi ellátásának ügyrendje alapján pályázatot hirdet a 2020/21-as tanév második félévére, kollégiumi elhelyezésre.

Változatlan célokkal a TFSE férfi kézicsapata

Változatlan célokkal a TFSE férfi kézicsapata

Remekül sikerült nyári dabasi edzőtáborozást követően, jelentős célokat kitűzve kezdte az idényt a TFSE férfi kézilabda-csapata, amelynek nem titkolt szándéka a minél előbbi osztályváltás az NB II-ből fölfelé. Györfi János vezetőedző irányításával ragyogó közösség alakult ki, a koronavírus-járvány azonban óhatatlanul átírta a terveket. A gárda jelenleg a hatodik helyen áll az 12 csapatot felvonultató NB II-es csoportjában, eddig lejátszott kilenc bajnoki meccsén három győzelmet aratott (6 pont) és hat vereséget szenvedett el, összesen 263 gólt dobott és 278-at kapott.

Sporttal a fenntartható fejlődésért online találkozó

Sporttal a fenntartható fejlődésért online találkozó

Sikeresen lezajlott a Sporttal a fenntartható fejlődésért elnevezésű projekt online tréningsorozatának első állomása, amelyet november 21-én tartottak több szervezet és intézmény, többek között a Testnevelési Egyetem (TE) részvételével.

MagyarBrands elismerésben részesült a Testnevelési Egyetem

MagyarBrands elismerésben részesült a Testnevelési Egyetem

A MagyarBrands program tizenegyedik éve díjazza a magyar vonatkozású márkák közül a legeredményesebbeket, kiváló fogyasztói márka, kiváló üzleti márka, és innovatív márka kategóriában. Megtisztelő, hogy a Testnevelési Egyetem 2020-ban elnyerte ezt a kiemelkedő elismerést.

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!