;>
Archívum

2024. március

Rektori látogatás Kairóban

Rektori látogatás Kairóban

Sterbenz Tamás, a TF rektora a Magyar Rektori Konferencia tagjaként Egyiptom fővárosában, Kairóban járt, ahol többedmagával egyebek mellett az ország oktatási rendszerével ismerkedett.

Hajrájához érkezett a felkészülés a nemzetközi TDK-n résztvevők számára

Hajrájához érkezett a felkészülés a nemzetközi TDK-n résztvevők számára

A 2024. március 21-én sorra kerülő 9. TDK-workshop témája, hogyan tartsunk rövid, angol nyelvű prezentációt. Célja, hogy a hallgatók jártasságot szerezzenek az angol nyelvű előadásmódban, és a gyakorlatban is alkalmazható tanácsokat kapjanak arról, hogyan építsék fel előadásukat.

Nyáron indul a Pannónia ösztöndíjprogram

Nyáron indul a Pannónia ösztöndíjprogram

A nyáron induló Pannónia ösztöndíjprogram támogatja a hazai felsőoktatási intézmények nemzetköziesítési törekvéseit és a minőségi mobilitási tevékenységek megvalósítását annak érdekében, hogy a magyar felsőoktatás megőrizze versenyképességét, és kinyílhasson a világ az egyetemek hallgatói, oktatói és munkatársai számára.

Együtt ünnepeltük Mocsai Lajost 70. születésnapját

Együtt ünnepeltük Mocsai Lajost 70. születésnapját

Régi és mostani kollégái, családtagjai, korábbi játékosai, valamint neves hazai sportvezetők, sportpolitikusok és szakemberek köszöntötték 70. születésnapja alkalmából prof. dr. h. c. Mocsai Lajost, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökét, a honi kézilabdasport mindmáig legsikeresebb edzőjét.

Az Aging Cellben jelent meg Torma Ferencnek, a TF kutatójának tudományos publikációja

Az Aging Cellben jelent meg Torma Ferencnek, a TF kutatójának tudományos publikációja

Torma Ferenc, a Molekuláris Edzésélettani Kutató Központ munkatársa volt az egyik társszerzője az Aging Cellben megjelent, a bélflóra és az öregedés kapcsolatát vizsgáló közleménynek.

Te, mint a saját alvásod legjobb szakértője – alvásworkshop hallgatóknak és kollégáknak

Te, mint a saját alvásod legjobb szakértője – alvásworkshop hallgatóknak és kollégáknak

A március 17-én tartott alvás világnapja alkalmából workshopra invitáljuk egyetemünk polgárait március 21-én, csütörtökön a Hepp Ferenc teremben.

TF-zászlót újból Csíksomlyóra!

TF-zászlót újból Csíksomlyóra!

Május második felében újra útra kel a TF-es zarándokcsapat, hogy – TF zászló kíséretében – ellátogasson az erdélyi zarándokkörútra és a csíksomlyói búcsúra.

Kijutott a párizsi olimpiára Józsa Levente, a TFSE tékvandósa!

Kijutott a párizsi olimpiára Józsa Levente, a TFSE tékvandósa!

Három magyar tékvandós is szerepelhet az idei párizsi olimpián, egyikük Józsa Levente, a TFSE fiatal csillaga.

Ismét győzedelmeskedett a TFSE-MTK

Ismét győzedelmeskedett a TFSE-MTK

Három vereség után nyert ismét a TFSE-MTK a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban.

Vívóoktatókat keres a Camp America

Vívóoktatókat keres a Camp America

A Camp America nyári személyzetet keres azon célból, hogy vívást (fencing) oktassanak, illetve asszisztáljanak ezek oktatásában nyári gyerektáborokban az Amerikai Egyesült Államokban.

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!