# interjú

A TF-en végző sakkozó veretlenül zárta a BOK Sportcsarnokban rendezett világversenyt.

Rendkívül erős programmal és veretes névsorral várja az érdeklődőket a VII. NETRISK Sport és Innováció Konferencia nyitónapján a hazai utánpótlásképzés fellegvára, a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA).

A TF két legendás tanára, dr. Tóth Ákos és prof. dr. Sós Csaba is elemzi majd a magyar úszók párizsi olimpiai szereplését a Sport és Innováció Konferencián.

A mesterséges intelligencia rendkívül hasznos eszköz lehet a sportteljesítmény és talán a sportolók eredményességének előrejelzésében. „Feltéve, ha okosan használják” – teszi hozzá dr. Leonidas Petridis, Sportélettani Kutató Központ tudományos főmunkatársa.

Balogh Gábor és Tibolya Péter izgalmas témákkal várja az érdeklődőket a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF).

A TF rektora szerint neves sztárelőadók – olimpiai bajnok sportolók és sportszakemberek – színesítik a NETRISK Sport és Innováció Konferencia amúgy sem szegényes programkínálatát, ami egyben nyitás a nagyközönség, a fenntarthatóság és az életmód, a new lifestyle felé.

Dr. habil. Gál Andrea, a Társadalomtudományi Tanszék vezetője beszélt a lassan két éve zajló, TF-es érintettségű GYISZVÉD-projektről.

Nagyszerű parakajakosunk, Kiss Péter Pál 21 évesen Párizsban másodszor is paralimpiai aranyérmes lehet.

Távolugrásban, valamint 100 és 400 méteres síkfutásban indul a párizsi paralimpián a világklasszis Ekler Luca, a TF inkluzív sportoktató szakirányú képzésének szakfelelőse.

Két éremmel tért haza a párizsi olimpiáról a kajakozó Gazsó Dorka, akivel hamarosan ismét találkozhatunk a TF-en.

Nagyszerű hajrával, mindent beleadva negyedik helyezést ért el a női öttusázók versenyében a párizsi olimpián Guzi Blanka, a sport és rekreáció szak negyedéves hallgatója.

A magyar olimpiai csapat egyik legnagyszerűbb teljesítményét nyújtotta Párizsban Németh Nándor, a TF-en tanuló úszócsillag.

A párizsi játékokon ezüstérmet nyert magyar férfi kardcsapat legfiatalabb tagja, a BA edző szakra járó Rabb Krisztián egyáltalán nem bánta meg, hogy a TF-re jelentkezett, mert már most sokat merít az itt szerzett tudásból.

Szeptember 9-én a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemre érkezik a magyar paralimpiai csapat, reményeink szerint sok-sok éremmel.

70 éves Bunda Mária, aki 1976-ban végzett a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem jogelődjén, a Testnevelési Főiskolán (TF) testnevelő tanárként és 21 éve a Sportjáték tanszék ügyvivő szakértője, nem mellesleg 17 férfi mellett egyetlen női munkatársa, ami külön megérdemel egy köszöntést!

A TF Sportélettani Kutató Központjában dolgozó, az Év kutatójának választott dr. Petridis Leonidas álma, hogy munkatársaival nemzetközi szinten is jelentős kutatóműhelyt hozzon létre.

Az Év fiatal oktatója lett a TF-en 2022. márciusa óta dolgozó, 31 esztendős Havanecz Krisztián.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Hallgatói Önkormányzata az Év oktatója-kitüntetést adta dr. Dóczi Tamásnak, a Társadalomtudományi Tanszék docensének. A népszerű oktatóval a szakmáról, azaz az oktatásról, kutatásról, diákokról, sportról és egyéb módszertani kulisszatitkokról beszélgettünk.

Józsa Levente, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem elsőéves hallgatója, a TFSE kiváló tékvandósa elszántan készül a párizsi ötkarikás játékokra.

Hegyi András és Péter Annamária célja olyan kutatói kultúra kialakítása a biomechanika területén, amely nemzetközi szinten is kiemelkedő lehet.

2026. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!