Archívum
2015. június
Hallgatói hírek
Köztársasági ösztöndíj 2015/2016
A nagy múltra visszatekintő köztársasági ösztöndíjat az oktatásért felelős miniszter adományozza egy tanév időtartamára (10 hónapra) a kiemelkedő tanulmányi eredményű, tudományos diákköri munkában illetve szakmai téren kimagasló munkát végző hallgatók részére, a hallgatók tevékenységének pénzbeli elismeréseként, elért eredményük fenntartásának támogatása céljából. A pályázatot – a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény valamint a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet alapján – a felsőoktatási intézmények írják ki, majd a bírálatot követően felterjesztik a miniszter részére ezen ösztöndíjra javasolt hallgatóik nevét. Pályázati adatlap letöltése >>> Köztársasági ösztöndíjra pályázhatnak, valamint az adományozást követően köztársasági ösztöndíj folyósítására jogosultak az államilag támogatott illetve költségtérítéses, teljes idejű (nappali tagozatos) alapképzésben, mesterképzésben illetve osztatlan képzésben részt vevő hallgatók. A köztársasági ösztöndíj összege 34 ezer forint havonta. Részletes tájékoztató az államtitkárság honlapján. forrás: EMMI, Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság
Visszavonva
Hallgatói hírek
Kreatív pályázat a jövő közlekedéséről
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Földművelésügyi Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampányához csatlakozva ismét meghirdeti egyéni, családi és csoportos kreatív pályázatát. Az alkotások az idei évi Európai Mobilitási Hét témájához kapcsolódva a közlekedési módok helyes megválasztásának üzenetét közvetítik majd. A pályamunkák a jövő közlekedését ábrázolva valós vagy elképzelt lehetőségeket mutatnak be a közlekedési eszközök kombinálására, a felesleges egyéni autóhasználat kiváltására egyéb közlekedési módokkal. A három kategóriában (rajz, fotó, szabadon választott technika) külön díjazzák hét csoport (óvodás, alsó és felső tagozatos általános iskolás, 14-18 éves, fiatal felnőtt, családi és csoportos alkotások) legjobbjait. A környezetbarát eszközök és anyagok felhasználásával készült művek az elbírálásnál előnyben részesülnek. A hagyományos pályázatot évről évre növekvő érdeklődés mellett rendezik meg a minisztériumok, tavaly több mint 2100 pályamunka érkezett az ország minden részéből és a határokon túlról is. A pályázatokat 2015. június 30-ig kell postára adni a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium "Európai Mobilitási Hét pályázat" 1440 Budapest, Pf. 1. címre vagy elektronikus úton beküldeni az emhfotopalyazat@nfm.gov.hu címre. A legjobban sikerült művek alkotóit kerékpárral, rollerrel, a csoportos alkotások fődíjasait program alapú nyereményekkel jutalmazzák. A szeptemberi Európai Mobilitási Hétre tervezett eredményhirdetésen és díjátadón további értékes különdíjak is gazdára találnak. Letölthető a részletes pályázati felhívás itt.
Visszavonva
Hírek
Atlétika MEFOB 2015
Ebben az esztendőben is a Testnevelési Egyetem Dr. Koltai Jenő Sportközpontjában zajlott a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Atlétikai Bajnokság (MEFOB), amelyen rajzhoz állhattak meghívott atléták is. A versenyen 22 intézmény több mint 400 sportoló rajthoz állásával bebizonyította, hogy az egyik legnagyobb rendezvény az egyetemi bajnokságok között. A megnyitón a megjelent intézményi képviselőket, edzőket, versenyzőket, vendégeket üdvözölte a Testnevelési Egyetem Rektorhelyettese, dr. Sterbenz Tamás úr, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, Gyulai Miklós úr, és Prof. Kiss Ádám úr, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség elnöke, aki egyben az eseményt nyitotta meg. Rektorhelyettes úr megemlítette, hogy 14 év után a TF ismét önálló intézményként rendezheti meg az atléták versenyét, míg a MASZ elnöke a versenyzői emlékei közül emelte ki, hogy milyen fontos volt számara a MEFOB-on való indulás, különösen itt a TF-en. Végezetül a megnyitón a MEFS elnöke köszöntőjében az egyetemi sport jelentőségét hangsúlyozta, és kívánt mindenkinek jó versenyzést, valamint a legjobbaknak, a kiválasztottaknak eredményes felkészülést az idei Universiádéra. Ebben az évben is az első éves TF-es hallgatók segítették szakmai gyakorlat keretében a sikeres lebonyolítást. Szerencsére idén nem zavarta meg a rendezvényt a rossz idő, úgyhogy jó eredmények születtek. Az idei legjobb eredményt 100 méteren Nguyen Anasztázia érte el új U23/utánpótlás csúccsal, 11,43 mp-re javítva Szabó Enikő 2000-ben beállított 11,50-es eredményét. A két napos versenyen az intézmények közötti pontversenyben a Testnevelési Egyetem (TF) végzett az élen, elnyerve ezzel a dr. Schulek Ágoston vándorserleget. A MOB legújabb arany fokozatú támogatója, a SCITEC Nutrition is szponzora volt a versenynek, ezen kívül még a Diapolo sportruházat gyártó cég, illetve a Testnevelési Egyetem Támogató Köre Alapítvány segítette a szervezőket, hogy a verseny még sikeresebb legyen. A szervezőbizottság gratulál az eredményesen szereplő versenyzőknek, és megköszöni a segítséget mindenkinek, aki tevékenyen hozzájárult a sikeres atlétikai verseny lebonyolításához a TF Csörsz utcai pályáján. [nggallery id=282]
Visszavonva
Büszkeségeink
Kendó világbajnokság: 3. hely a csapatversenyben
Tóth Balázs, egyetemünk hallgatója tagja volt a május utolsó hétvégéjén Tokióban megrendezett 16. Kendó világbajnokságon 3. helyezést elért magyar válogatott férfi csapatnak. Balázs végig a kezdő csapatban vívott. Románia, Ausztrália, Chile, Belgium és Kína legyőzése után a hazai Japán válogatott állította meg hazánkat a menetelésben. Ezúton is gratulálunk! fotó: facebook.com/hungariankendoteam
Visszavonva
Hírek
A Nemzeti Összetartozás Napja
Június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján a TF műhely Kulturális Egyesület megemlékezést tartott a Hepp Ferenc teremben. A zenés irodalmi műsor keretében elsősorban határon túli költők verseivel, illetve írásaival idéztek fel tényeket és érzelmeket az elmúlt 95 évből.
Visszavonva
Hírek
Gunda András kitüntetése
Nagy megtiszteltetés érte Dr. Gunda András tanár urat, és rajta keresztül egyetemünket, ugyanis 2015. június 4-én, a Pedagógusnap alkalmával Dr. Balog Zoltán miniszter úrtól vehette át Az ELTE Gömb Aulájában a pedagógusok számára alapított, talán legrangosabb kitüntetést, az Apáczai Csere János-díjat kiemelkedő oktatói, iskolateremtő munkásságáért, valamint a pedagógiai gyakorlatot segítő tudományos tevékenysége elismeréseként. Szívből gratulálunk neki.
Visszavonva
Hallgatói hírek
Pályázati felhívás kollégiumi elhelyezésre
A Testnevelési Egyetem Kerezsi Endre Kollégiumának Kollégiumi Bizottsága, a Testnevelési Egyetem Térítési és Juttatási Szabályzata alapján pályázatot hirdet 2015/16. tanévre kollégiumi elhelyezésre. Testnevelési Egyetemmel hallgatói jogviszonyban álló nappali tagozatos és államilag finanszírozott hallgatók részére, beleértve a doktorandusz hallgatókat is. A fennmaradó helyeket Sikeres pályázat esetén sem jogosult elhelyezésre az, aki nem iratkozik be, illetve aki nem jelentkezett be az adott félévre. További részletek a Kerezsi Endre Kollégium oldalán, a "Dokumentumok" között elérhető pályázati felhívásban. >>>
Visszavonva
Tudományos hírek
Németh Endre PhD védése
A Testnevelési Egyetem Doktori Tanácsa és a Sporttudományok Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önt Németh Endre "Küzdősportolók edzettségi állapotának csoportos és individuális diagnosztikai jellemzése" című értekezésének nyilvános PhD védésére. A védés helye és ideje: Testnevelési Egyetem, Főépület, I. emeleti tanácsterem, 2015. június 11., 11.00 óra. Témavezető: Dr. Nagykáldi Csaba egyetemi docens. Programvezető: Földesiné Dr. Szabó Gyöngyi professzor emerita. A bírálóbizottság elnöke: Dr. Sótonyi Péter professzor emeritus. A bírálóbizottság tagjai: Dr. Ökrös Csaba egyetemi docens (titkár), Dr. Reigl Mariann egyetemi docens (tag). Opponensek: Dr. Freyer Tamás főiskolai tanár, Dr. Szepesi László egyetemi docens.
Visszavonva
Hírek
Tablóavatás
Május 27-én került sor az 1953-ban végzett testnevelő tanárok tablójának avatására a Testnevelési Egyetemen. Az ünnepségen jelen volt Mocsai Lajos rektor, Dr. Genzwein Ferenc kancellár, valamint Figler Kálmán tanár úr is, aki a TF-en több évtizeden keresztül oktatóként működött, és egyben ennek az évfolyamnak végzőse volt. Nagy örömünkre az eseményen az 1953-as évfolyam több hallgatója is jelen lehetett.
Visszavonva
Hírek
Horváth Tamás kétszeres Európa-bajnok
Horváth Tamás tanár úr a 2015. évi Masters Judo Európa-bajnokságon egyéniben és csapatban is aranyérmet szerzett. Gratulálunk!
Visszavonva