# vízilabda

Kiélezett mérkőzésen 8–7-re elveszítette az amerikaiak elleni világbajnoki döntőt a magyar női vízilabda-válogatott, amelynek keretében három TF-es is szerepelt.

Az olimpiai bajnok Varga Zsolt, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya lesz a jövő kedden záruló „Sikeres edzői életpályamodell” című előadássorozat utolsó vendége az Athén teremben.

Jelen állás szerint csaknem húsz hallgató képviselheti a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemet a közelgő nyári Universiadén Kínában.

Több mint két évtized elteltével nyert ismét nemzetközi trófeát a Vasas férfi vízilabdacsapata, és ebben szerepet játszott Fridvalszki Marcell, a TF Kineziológia Tanszékének munkatársa.

Női vízilabdában, ultimate frizbiben, a cheerleading két szakágában, továbbá a férfiak 800 és 1500 méteres síkfutó versenyében is TF-es hallgatók bizonyultak a legjobbnak a debreceni MEFOB Feszten.

Hét éve irányítja szövetségi kapitányként a magyar női vízilabda-válogatottat Bíró Attila, 2016-ban Európa-bajnokságot nyert csapatával, a tavalyi tokiói olimpián bronzérmet, az idén hazánkban megrendezett világbajnokságon pedig ezüstérmet. Csapata a döntőben a női szakágat uraló amerikaiaktól szenvedett vereséget.

A hazai rendezésű vizes világbajnokság hivatalos szurkolói dala csak nemrég került ki a Magyar Vízilabda-szövetség hivatalos felületeire, de már csaknem 15 ezren nézték meg. Reméljük, nemcsak a szurkolók, hanem a magyar női és férfi vízilabda-válogatott tagjai is sokat hallgatják, és a dal újabb és újabb győzelmekhez segíti a mieinket.

Remekül szerepeltek sportolóink a múlt héten rendezett miskolci MEFOB Feszten, amelyen összesen nyolc sportágban hirdettek egyetemi bajnokokat. A TF 50 éremmel zárta a négynapos tornát, és két csapatunk is aranyéremmel tért haza az első jelentős magyar egyetemi multisporteseményről.

Kitűnően szerepelt a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem vízilabdacsapata az egyetemi bajnokság selejtezőjében, aminek köszönhetően ott lesz a májusi, Miskolcon sorra kerülő döntőben.

Egy év kihagyás után újra megrendezik a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Vízilabda-bajnokságot. A viadal tervezett időpontja július 3–4., a helyszínről és a lebonyolítás pontos rendjéről a nevező egyetemek számától függően később döntenek a szervezők.

Mi is beszámoltunk róla, hogy a Testnevelési Egyetemen tanuló Keszthelyi-Nagy Rita vezetésével múlt hét végén megnyerte Triesztben a kvalifikációs tornát, és kijutott a tokiói olimpiára a magyar női vízilabda-válogatott. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan látta, miként értékeli a lányok teljesítményét Dr. Pavlik Gábor, aki 1973 óta tanít a Testnevelési Egyetemen, és aki 1983 és 2008 között a magyar vízilabda-válogatott csapatorvosaként is dolgozott. Emellett azért megkérdeztük: Hogy van, Doktor úr?

A legfontosabb mérkőzésen, az olimpiai részvételről döntő, olaszok elleni összecsapáson egészen parádés teljesítményt nyújtva győzött az elmúlt hétvégén, így ott lesz koronavírus-járvány miatt a tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpián a magyar női vízilabda-válogatott. Bíró Attila szövetségi kapitány együttese aztán a tét nélküli, hollandok elleni csatát is megnyerte az olimpiai selejtezősorozat fináléjában Triesztben, és büszkén újságoljuk, hogy a csapat egyik kulcsfigurája, főszereplője a Testnevelési Egyetem edzői szakára járó Keszthelyi-Nagy Rita volt.

Hogyan alkalmazkodik egymáshoz két erős egyéniség? Hogy tudott onnan gólt lőni, ahonnan jószerével nem is lehet? Milyen jelentősége volt a lámpa lekapcsolásának? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapunk, ha megtekintjük a Magyar Olimpiai Bizottság szurkolói márkája, a Magyarock legújabb YouTube-videóját, amelyben összesen négy vízilabdás olimpiai bajnoki cím szakmáz, beszélget és mókázik: a háromszoros aranyérmes (2000, 2004, 2008) Biros Péter és az egyszeres győztes (2008), nem mellesleg egykoron a Testnevelési Egyetemre járó Varga Dániel.

Sikeresen lediplomázott a Testnevelési Egyetemen Varga Tamás, Athén (2004) és Peking (2008) olimpiai bajnok vízilabdázója. A 44 esztendős sportember az MSc vízilabda szakedzői képzést végezte el azok után, hogy korábbról már megvolt a középfokú edzői képesítése, amelyet ugyancsak a TE-n szerzett meg.

Lassan egy hónapja, hogy a Testnevelési Egyetem hallgatói – más hazai felsőoktatási intézmények diákjaihoz hasonlóan – a járványügyi helyzet miatt távoktatásban részesülnek. Mindez nemcsak a hallgatóknak, hanem az oktatóknak is nagy kihívást jelent. A 78 esztendős Dr. Pavlik Gábor, professor emeritus, a Testnevelési Egyetem Egészségtudományi és Sportorvosi Tanszékének oktatója ezúttal a „kötelező” otthonlétről, a mindennapokról és természetesen a vízilabdáról beszél.

A kialakult egészségügyi helyzet miatt az eseményt egy későbbi időpontra halasztjuk.

Szécsi Zoltánnal találkozhatnak az érdeklődők a Testnevelési Egyetemen március 17-én. A Kemény Dénes vezette legendás vízilabda-válogatott kapusaként Sydneyben (2000), Athénban (2004), majd Pekingben (2008) egyaránt olimpiai bajnoki címet szerző, ragyogó pályafutása során nem mellesleg világbajnoki aranyérmet is nyerő (2003) klasszisunk kötetlen beszélgetésre érkezik a TE-re, az AKSI szervezésében. 

Projektek

2024. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!