/ Testnevelési Egyetem - TF

# TF

Eredményes nyarat zár Takács István, a Testnevelési Egyetem Küzdősportok Tanszékének elsőéves hallgatója, akinek edzője, egyben a tanára és édesapja, Takács Ferenc, a TE Küzdősport Tanszékének mesteroktatója.

Augusztus 16-án a Pesti Vigadóban került sor arra az ünnepségre, amelyen Rétvári Bence az EMMI államtitkára adta át az Áder János köztársasági elnök által adományozott kitüntetéseket, többek mellett kollégáinknak is.

Szombat este a Pasaréti Ferences Plébánián tartott szentmisén és az utána tartott agapén búcsúztunk dr. Kunné László Kornéliától, Nellytől.

A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) az I. Birkózó Orvosi/Egészségügyi Világkongresszust és Csapatorvosi Kurzust Budapesten szervezi az idén októberben. A konferencia szervezését az UWW Orvosi, Prevenciós és Anti-dopping bizottsága végzi, s jelentős mértékben támogatja a Magyar Birkózó Szövetség és a Testnevelési Egyetem.

Szeptember 2. és 8. között Budapesten, a Kincsem Parkban és a Ludovika Campuson rendezik meg az öttusa-világbajnokságot. A vb-rendezés és -lebonyolítás egyik legfontosabb pillére az önkéntesek közreműködése, amiben a TF hallgatói minidg is élen jártak. Természetesen az öttusa-világbajnokságon is lesznek önkéntesek – ennek kapcsán beszélgettünk Perényi Szilviával, intézményünk sportmenedzsment tanszékének docensével. 

Az M4 Sport vendége volt csütörtök reggel dr. Sterbenz Tamás, a Testnevelési Egyetem általános rektorhelyettese, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) alelnöke, aki prof. dr. Kiss Ádám MEFS-elnökkel érkezett a stúdióba.

Kellemes hangulatú összejövetel zajlott a Testnevelési Egyetem területén, július elején, miután két korábbi hallgató, Gáti Emese és Wágner Bálint azzal a kéréssel fordult az Alumni és Karrier Irodához, hogy évfolyam-találkozó keretében tekintsék meg és járják végig a régi sportfelületeket és az intézmény új létesítményeit.

2019. április 21. és július 21. között került megrendezésre a Testnevelési Egyetem és a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) idei második vívó edzőképző tanfolyama, kard fegyvernemben.

Július 24. és 28. között a Testnevelési Egyetem ad otthont az Európai Egyetemi Sportszövetség szervezésben megrendezésre kerülő sakk és bridzs Európa-bajnokságnak. Az eseményről az Egyesült Államokban élő sakknagymester, Polgár Zsuzsanna is beszélt. 

Immár tizedik éve szervezi és rendezi meg a Testnevelési Egyetem kötelező „Természetjárás, táborozás” kurzusát a magyar természetjárás bölcsőjébe, a magyar turizmus történetének központjába Dosek Ágoston egyetemi docens. A kurzusra önkéntes választás alapján jelentkeznek a legelhivatottabb hallgatók, akik nem elégszenek meg a hazai terepek meghódításával, és vállalják a megerőltető túrákat.

Június végén több évfolyam tartott találkozót, hogy az egy csapatban játszó vagy egyéni sportokban versenyzők is újra láthassák egymást. Az összejövetel remekül sikerült!

A Magyar Vízilabda Szövetség korábbi években indított edzői licenc képzése 2019. szeptemberében a Testnevelési Egyetem keretein belül folytatódik. A másfél éves vízilabdás képzésre már lehet jelentkezni.

Nagyszerűen szerepelt a napokban véget ért 2. Európai Játékokon Ungvári Attila. A harmincéves cselgáncsozó a 81 kilogrammosok súlycsoportjában bronzérmes lett, s mivel a minszki játékok egyúttal cselgáncs Európa-bajnokság is volt, két bronzzal gazdagodott.

A Testnevelési Egyetem alig több mint egy hónapja átadott velencei Vízisport és Rekreációs Központjában tartotta kihelyezett ülését a TE Szenátusa. A május végi megnyitót követően ezzel az eseménnyel a TF dolgozói számára is bemutatásra került az intézmény egyik fontos fejlesztése.

Ősszel számos szakirányú továbbképzés indul a Testnevelési Egyetemen, amelynek része a Nemzetközi sportkapcsolatok-sportdiplomácia képzés is. Az induló képzések közül több új is található, illletve olyan is, amely az előző két félévben szerepelt először a kínálatban, s egyetemünk ősszel újraindítja a képzést. Ilyen a sportdiplomácia képzés. 

Január elsejével a Testnevelési Egyetemen alakult meg Magyarországon elsőként a Sportjogi Tanszék, amelynek jogelődje a Sportjogi Csoport volt. A Tanszék az oktatási lehetőségek bővítése érdekében szakértői munkaközösség felállítását kezdeményezte, amely a napokban tartotta első ülését.