# felvételi

Hamarosan jelentkezhetsz a pótfelvételi keretében a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem mester szintű, két féléves testnevelőtanár-képzésére.

Ha érdekel a kézilabda, a labdarúgás vagy a kosárlabda, és nem áll távol tőled, hogy edző legyél, jelentkezz a TF mesteredzőképzésére!

Várjuk azok jelentkezését, akik női torna, ritmikus gimnasztika, kajak-kenu, röplabda, evezés vagy jégkorongedzők szeretnének lenni, és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen kívánják megszerezni alapfokú diplomájukat.

A nyár végéig várják a sportdiplomácia iránt érdeklődők jelentkezését dr. Farkas Péter és munkatársai a TF kétféléves szakirányú továbbképzésére.

Értékes pluszpontokat gyűjthet, aki a TF szakmai képzésére jelentkezik.

Ritmikus gimnasztikázók és cheerleaaderek, továbbá neves TF-es sportolók élénkítették egyetemünk standját a január 12. és 14. között megrendezett 23. Educatio nemzetközi oktatási szakkiállításon, ahol ismért sikeresen mutatkozott be az ország legsportosabb egyeteme.

2022. december 17-én tartotta hagyományos nyílt napját a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, amely úgy tűnik, továbbra is népszerű a továbbtanulni vágyó fiatalok körében.

December 17-én tartja hagyományos nyílt napját a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). Az eseményen az érdeklődők megismerkedhetnek az egyetem képzéseivel, a hallgatóknak kínált szolgáltatásokkal lehetőségekkel, az intézmény és a labdarúgó-világbajnokság hangulatával.   

Fontos hír azok számára, akiknek nem sikerült egyetlen szakra, illetve képzésre sem bekerülniük a TF-re vagy más egyetemre, vagy akik elmulasztották beadni jelentkezésüket a 2022/2023-as tanévre.

Csütörtök este 8 órakor közzétették az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amelyekről a diákok idén is elsőként a Pont Ott Partin értesülhettek – írja az MTI. 

A vírushelyzet miatt a jelenléti alapú nyílt nap után két héttel, február 3-án, csütörtökön online kiterjesztésben is tájékozódhattak a továbbtanulni vágyó fiatalok a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem képzéseiről és szakjairól. Az eseményt összesen több mint ezer érdeklődő követte figyelemmel.

Ha lemaradtál az Educatio szakkiállításról vagy a január 20-i, jelenléti alapú Nyílt napról, mindent bepótolhatsz február 3-án, csütörtökön az egyetem online Nyílt napján, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Mi is beszámoltunk róla, hogy zajos sikert aratott a két héttel ezelőtt a Hungexpo területén megrendezett 22. Educatio nemzetközi oktatási szakkiállításon a Testnevelési Egyetem, amely számos érdekes és izgalmas programmal várta a rengeteg érdeklődőt.

Sportnyelven szólva táblás ház előtt, az egyetem vezető oktatói, kutatói, szakfelelősei, valamint más szervezeti egységek képviselői jelenlétében rendezték január 20-án, csütörtökön a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen nyílt napját, amelyen újfent bebizonyosodott, hogy továbbra is töretlen az érdeklődés intézményünk iránt.

A múlt héten zárult 22. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás után január 20-án, csütörtökön is találkozhattok a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen oktatóival és hallgatóival, méghozzá a rendkívül izgalmasnak és tartalmasnak ígérkező nyílt nap keretein belül, amelyen vélhetően teljes létszámban – 500 fő – vehettek részt.

Január 13. és 15. között a Hungexpo területén rendezték meg a 22. Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítást, amelyen rengetegen keresték fel a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem standját, hogy felvilágosítást kérjenek intézményünk program- és kurzuskínálatáról.

Csütörtökön a Hungexpón kezdetét vette a 22. Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítás, amelyen bemutatkozott a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rendkívül színvonalas, központi helyen található standja is.

Cheerleader-bemutatóval, a korábbinál jóval nagyobb területen, információkkal és a Sport for Fun csapatának izgalmas programjával várja az érdeklődőket az Educatio nemzetközi oktatási szakkiállításon a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem.

A Testnevelési Egyetem, január 1-től Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem január 20-án, csütörtökön tartja hagyományos nyílt napját, amelynek során az érdeklődők megismerkedhetnek az egyetem képzéseivel, a hallgatóknak kínált lehetőségekkel, továbbá az intézmény hangulatával. 

Több képzési formában is pótfelvételi eljárást hirdet a Testnevelési Egyetem a 2021/2022-es tanévre A jelentkezés határideje augusztus 8., vasárnap.

2025. Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
Minden jog fenntartva!